Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 30. (Budapest, 1964)

Dr. Balogh János: Az Új Szt. János Kórház keletkezésének főbb adatai

pl. minden évben egy kihízott disznót és 2 1

._, akó sört kapott a tanácsnok. A disznót a városi tanács kívánságra pénzben fizette ki, 10 forint ellenértékben. A sört azonban a tanács nem váltotta meg, ezt a derék tanácsosoknak meg kellett inni. A pesti színház építkezési adataiból tudjuk, hogy a XVIII. században a kőművesek napszáma a nyári időszak 10 órás munkanapján 1 forint 50 krajcár volt. Pest városa megbízta Mathei császári és királyi mérnökkari kapitányt, hogy mérje fel a várost és rajzoljon a városról térképet. Ez 1737-ben meg is történt. A kapitány ezért a munkáért a városi tanácstól 30 forintot kapott. Feljegyzéseink szerint 1736-ban a polgárnak a tanácshoz intézett beadványára 12 krajcár illetéket kellett fizetni, ebből az irodai személyzet 9 krajcárt, a szolgák 3 krajcárt kaptak. Ha a nagy munkában elfáradtak és szomjukat akarták oltani, egy icce óborért (7 dl) 5 krajcárt kellett fizetniök. 1724-ben a városi orvos évi 50 forintot kapott fizetésként. Adataink alapján a betegek számára biztosított 3 krajcár bizony elég kis összegnek tűnik. A kórház középkorias jellegét mutatja a szegényügy és a kórházi betegápolás összefonódása. Guszman tanárnak a régi János Kórházról szóló kitűnő kis könyvecskéjéből még a kórház étrendjét is ismerjük. A XVIII. század második feléből ránkmaradt feljegyzés szerint ekkoriban a kórházban ötféle étrend divatozott, ezek legegyszerűbbike a tésztás leves volt. A szegénybetegeknek voltak azért jó időszakaik is. A kedvezően alakuló gazdasági körülmények arra bírták a tanácsot, hogy 1727. március 17-én elrendelje, hogy a szegénybetegek az esztendő tíz nagy ünnepén a 3 krajcáron és a kolduló asszony szerzeményein kívül egy icce bort, ebédre főzeléket, vacsorára rántott levest kapjanak. 1727-től kezdve azt is bevezették, hogy a kórház élére gondnokot rendeltek, a betegek nem kapták kézhez a 3 krajcárt, hanem a gondnok szerezte be a szükséges élelmet. A XVIII. század második felében nőtt a drágaság, a napi ápolás díja 6 krajcárra emelkedett, ebből azonban már nemcsak az élelmiszert, hanem egyéb anyagokat, sőt főzőedényt, kötöző flanelt és vásznat, a gyógyszerek edényzetét is be kellett szerezni. Ezenkívül a kórház még külön 10 forintot is kapott a tanácstól. A betegeket a városi fizikus látta el. Évtizedekről évtizedekre így tengődött a kórház és csak a végszükség, a teljes társa'•> Orvostörténeti közi. 65