Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 30. (Budapest, 1964)

Dr. Bencze József: A magyar kalendáriumok orvostörténeti vonatkozásairól

attul szemlátomást apasztva. De az. Itáliai spondia fazékba tévén, kemencében aszalván, morzsáivá porként éhomra picin borral beveszed holdnak utolsó negyedétől fogva ujulásig jól teszeU De meg az fekete Tsalán gyökere is jó, mellynek Tarju magyaró is az neve. Jó még ha spondia nincsen kéznél az Oltatlan mész szitálván mézbe sürün kevervén kanálszám bevenni, de ruhára kenvén éjtszakának idején a golyvára kötni." Ez a rész teljesen Pápai Páriztól való, ui. 8, könyvének 4. része hasonló szerkezetet ír le, csupán részletesebben és az egyes növényeket latin szavakkal említi. Úgy látszik Pápai Páritz művét sokszor forgatta a kalendárium szerkesztő, mert a fejezet végén a következőt olvashatjuk: „Mikoron az embör vizellete megállt. Hevits téglát erősen, azt ecettel leöntvén tedd kis székre, de rá ne ülj, mert megégsz, csak gőze használ." „Ha a vizelet nem mén, de vért tsöpög, veszedelmes, mert az éppen elárasztja és sok gonoszt szerez. Erre orvosság nem elég dicsérendő a Juh téj ital, éppen olyan jó a Rhebarbarum, apróra töruén veres Borban add bé innya. Rosa liktáriom, uti fű magja, vagy bolus armeneus szinte hasznos. Kivül rákötni a titkos testrészre veres borban főtt Birs alma vagy Tölgy fa levelét vagy kennyék be Patikabéli ungventum comitissével. Hasznos még az édesgyökér pora pora is terpentinbe oldva. Ditsérik még a tsigát héjjával együtt egy paraszti tsuporban negégetett, összezúzott borban megiszod." Ugyanezt Pápai Páriz 5. könyvének 7. részében részletesebben találjuk, sok latin kifejezéssel. „Ha az vékonyod megrokkan, Hasznos ecetet, bort, hatymát tikmonyát összehabarni, megkenvén jófajta forró vizből kivévén az árpaszalmát, rákötni és igy fohászkodj : Aki hozta el is vügye, keresztye vékonnyá ne fájjon. Ur Jézus segítse, kinnya, poklok pokla menjen az ördögbe," Itt már ismét a babona és kultikus misztikum keveredését látjuk. Mindebből megállapíthatjuk, hogy a szerkesztő kétségtelenül kapkodó és minden természettudományi szemlélet nélküli ember volt. Amilyen helyes volt a Max Heil által javasolt helytartó tanácsi rendelet kiadása a magyar nép egészsége szempontjából, a túlzásba