Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 30. (Budapest, 1964)

Könyvismertetés - Arrabona 4. (A Győri Múzeum évkönyve) (Kőhegyi Mihály)

— Erdélyt nem számítva — az ötödik helyet foglalja el, csak Buda, Debrecen, Pozsony és a ma jóval kisebb népességű Komárom előzte meg. Külön ki kell emelnünk a feldolgozás nyugodt tárgyilagosságát, az óvatos és bizonytalanságot mindig jelző számításokat, a más forrásokból meríthető adatokkal való következetes ellenőrzést. Figyelemre méltó orvostörténeti szempontból Lengyel Alfréd : A reformkor eleji Győr megye a haladó szellemű köznevelés szolgálatában c. közleménye is. Részletesen tárgyalja egy megyei albizottmány munkáját, amely 1831-ben működött és a közeledő országgyűlésre készített elő javaslatokat, illetve mondott részletes szakvéleményt egyes javaslatokról. A bizottság munkája rendkívül szerteágazó volt, de ennek ellenére alaposan megvizsgáltak mindent, sőt még a kényes és a legnehezebb köznevelési problémákkal kapcsolatosan is figyelmet keltő, sőt merész javaslatokat tett a deputáció. Ilyen volt, többek között, az orvostudományi karon követendő oktatási rendszer ügye, mely már korábban is számos vitára adott okot, s melyet - Lengyel Alfréd nyomán érdemes részletesebben is megismernünk. A központi tervezet ebben a vonatkozásban ismét általános irányelvekre szorítkozott, („mindent elkövetni e tudományág alapos kiművelésére"), de gyakorlati megoldást csupán egy ismétlésre szánt 6. esztendő beállításával kívánt elérni. A győri választmány ezzel szemben konkrét előterjesztésében azt ajánlotta, hogy a régebbi szokáshoz híven, újból be kellene vezetni az egyetemen a nagyszerűen bevált van Swieten-féle ismétlő tanítási módot, és akkor az Országos Küldöttség által felvetett utolsó évet el is lehetne engedni. — Ugyancsak kielégítő és sürgős megoldásra várt az egyetemi orvos-tanítók (profeszszorok) magángyakorlatának kérdése, mivel ezen a vonalon már huzamosabb ideje egészen furcsa helyzet alakult ki. Megtörtént ugyanis több alkalommal, hogy az orvostudományi kar előadásait hónapokon keresztül az adjunktusok tartották a tanulóifjúságnak, és még sem mert e visszásság miatt senki szót emelni. A győri jegyzőkönyv 65, ügyrendi pontja ezzel kapcsolatban hangsúlyozza: „nehogy az Universitásbeli orvos-tanítók, a szakadatlanul, s részint ne talán csupa haszonlesésből űzött gyógyitásbeli gyakorlásra fordítván legfőbb figyelmöket, elsőbb rendű kötelességükről meg felejtkezvén, diszes rendeltetésök fő céljától nagyon s a köz ügyének kárával eltávozzanak, szükséges leend az orvosi gyakorlást, avagy a betegek általán való gyógyítását az Universitásbeli rendes Tanítókra nézve szűkebb korlátok közé szorittani, s csak tudományos gyakorlás, — hogy sem inkább kereset mód képpen — oly formán meg engedni, hogy az érdeklett Királyi Tanítóknak csak a szünnapok (feriae) és iskolai foglalatosságaikon, legfőképpen pedig leckeórákon kívül való szabad idejökben légyen megengedve a betegek gyógyításával foglalatoskodni." A kötet egyik legjobb írása Timaffy László : Orvostörténeti emlékek a mecséri ,,tudós gyógyember" hagyományában c. tanulmánya. A szakirodalomban ugyan többször is szó esett paraszt-orvosainkról, de alig