Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

A. G. Lusnyikov (Moszkva): A belbetegségek klinikuma 1750-1917-ig Oroszországban

PALAEOPHYSIOLOGIAI ÉS PALAEOPATHOLOGIAI JEGYZETEK Irta: Dr. TASNÁDI KUBACSKA ANDRÁS (Budapest) A

palacophisiologia nevet első ízben Nopcsa Ferenc használta. Az ő tárgyi adatai körül kezdtek kijegecesedni századunk első két évtizedében a palaeophysiologia fogalmai (i). Mondanivalóit végleges szövegezésben 1928 őszén, Budapesten a palaeontológusok nemzetközi összejövetelén terjesztette elő és így a tudományág - ha annak lehet nevezni - alapvetése is az ő neve alatt látott német nyelven napvilágot (2). Mit mondott Nopcsa? Több, minket érdeklő physiologiás folyamattal foglalkozott. Elsősorban természetesen a palaentológus szemszögéből nézte a dolgokat és baj volt, hogy csupán az irodalmi adatok alapján adta hozzá azt, amit a biológus és az orvos kísérletes vizsgálatokból kiindulva mond. Ez - ma már tudjuk -, nem elég. Ha az ember a 30-40 év előtt megjelent idevágó munkáit olvassa, nem egyszer az az érzése, hogy légvárak között kalandozik. Ilyen jellemző példa az arrostia kérdése. Azt mondja: azoknak a szimptómáknak az összességét értjük alatta, amelyek a faj törzsfejlődése folyamán az élő szervezetben már kórosan állandósultak, pedig valamikor, a földtörténeti múltban, a szervezet életfunkcióinak rendes, normális, egészséges megnyilvánulásaiként jelentkeztek. Ne feledjük el azonban, hogy kihalt állatok maradványairól van szó. Ezeken pedig bármilyen következtetés csak a csontváz alapján lehetséges. Ez pedig egyszerre bizonytalan talajra viszi a Nopcsa-