Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Dr. Daday András: Magyarország kórházai 1848-ban

tos, téglapadozatú konyha által elválasztott férfi és női szobából, meg egy halottas kamrából állt. A férfi szobában 5, a női szobában 3 ágy volt szalmazsákkal és vánkossal ellátva. A kórházban rabokat gyógykezeltek, akiknek élelmezését, gyógyszerét a kórházi pénztár fizette ki. Világosságot vet a kor felfogására, hogy a megyei főorvos a kórház belügyeibe nem tekinthetett be, mert nem volt tisztviselő. Az étkek mennyisége, minősége, mindennapi elrendezése az orvos belátásától függött, aki reggelente adta ki utasításait. A betegek gyámolításával egy „jobbviseletű" rabot, vagy rabnőt bíztak meg. „Beteg rabjaink - írja a megyei főorvos - saját gúnyáikban fekszenek. Almukat szűrrel, ruhával takarván. Itten a tetveknek és mocsoknak telepeivé váinak. Mocskos ruhájuk a többi rabokéval megszappanoztatik minden héten s csak azután ölthetnek hetenként egyszer magukra tiszta fehérruhát, mely egy pár óra múlva a mocskos szalmazsákon bepiszkoltatik. Az ing, gatya a meztelenekre takartatik. Ezen börtönnél nyomorultabb belszerkezetú, kórháznak gúnyolt intézetnek térbeli és minden krízisen aluli bútorzási viszonyai a mostani nyolc ággyal legfeljebb kettővel szaporítható. Azonban ez sem elegendő a mindennapi emelkedő, ezen pillanatban 152-bőÍ álló rab mennyiségből kiváló betegek befogadására." Többízben megesik, hogy két beteg nyomorog egy nyoszolyán. A könnyebb megbetegedéseket a tömlöcben kezelték. A kórház bútorzatát, ruhaneműjét a kórház pánzalapjából fedezték. „Az első alapítóknak emberbaráti szándéka ezt a helyet a szenvedő emberiségnek enyh- nem pedig kínhelyéül szánta". Hanekker „physikus" mindjárt fel is említi a segítés lehetőségét. Készpénzben vásznat kell venni és azt a rab asszonyokkal meg kell varratni. Megfelelő faanyagot kell a férfi rabok kezébe adni, akik abból célszerű ágyakat készítsenek. A kórház szűk terét a mellé ragasztott kocsiszín és imaház átalakításával lehet kibővíteni. Az élelmezést továbbra is a porkolábra bízná, aki pár krajcárért naponta levest és egy meszely főzeléket adna a raboknak. Az elmondottakból láthatjuk, hogy a legjobb szándék mivé válik hozzá nem értő, vagy rosszakaratú egyének irányítása mellett. Ebből a nyomasztó légkörből elmenekülve megkönnyebülve olvassuk Sap Ferenc városi orvos jelentését a városi kórházról, amely a felső városban, a többi házaktól elkülönítve, téres kert közepén épült az or-