Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Dr. Daday András: Magyarország kórházai 1848-ban

első szobában hat ágy volt a „ronda női sínylők" számára, úgyszólván „ágyi ruha" nélkül. A második szobában hat ágy a „tiszta női sínylők" számára bútorral, „ágyi ruhával." A harmadik szobában hét ágy közül egy a kórteremben lakó ápolónő részére volt fenntartva. A negyedik szoba egyetlen ágyában egy „igen tisztátalan és undorító" beteget fektettek. Az ötödik nedves helyiségből az ágyakat kidobták és halottas kamrának használták fel. Az emeleten a hatodik meglehetősen bútorozott szobában két ágy volt. A hetedik szobában hat tiszta férfi beteget helyeztek el, akik „ágyi ruháról" maguk gondoskodtak. A nyolcadik és kilencedik szoba szintén férfiak befogadására szolgált. Utóbbinak hét ágya felszerelve. A tizedik hétágyas szobában voltak a betegápolási eszközök elhelyezve. A tizenegyedik hétágyas szoba rossz bútorral és igen nyomorúságos „ágyi ruhával" volt felszerelve és a „tisztátalan férfiak" elhelyezésére szolgált. Az emeleten találjuk még a nagy imádkozó helyiséget, amelyben szükség szerint tíz ágyat helyeztek el. Ebből a felsorolásból azt látjuk, hogy az úgynevezett tisztátalan és undorító betegek büntetésből, vagy a bútor, vagy az ágynemű kímélése miatt hátrányosabb helyzetbe kerültek. Ez a kórház már az 1800-as évek első felében szűknek bizonyult. Ezért a városi tanács engedélyt kért a bővítésre, de arra még választ sem kapott. Pécsett működött még az Irgalmasok által 1796-ban alapított tizenkét ágyas kórház is, amelyben évente átlag 300 beteg fordult meg. Fehér vármegyéről, egyik legmagyarabb vármegyénkről Fényes méltán állapította meg, hogy mezei gazdálkodásban, iparban, pallérozódásban első az országban. A jeles tulajdonságok következményeképpen találunk Székesfehérváron, Csákváron, Seregélyesen és Móron kórházakat. Hanekker Ferenc megyei főorvos feljegyzései szerint a kórházak nagyobb részét földesurak alapították, cselédeik, rabjaik és néhai jobbágyaik ápolására. A megyei kórház alapját megyebeli uraságok bőkezűsége vetette meg 1818-ban, a megyeház nyugati földszintes épületében. Az alapítvány folytonosan növekedve 1848-ban már 12 000 ezüst forintot tett ki és kamatra adatott ki. A kórház háztartására az alispán, az orvosi ügyekre a megyei főorvos vigyázott. A „mindennapi elbánással" a központi seborvost bízták meg, aki ezen fáradságáért rendes fizetésén kívül 100 ezüst forintot kapott díjazásul. A kórház két boltoza-