Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Dr. Daday András: Magyarország kórházai 1848-ban

megyénként és kórházanként ismertetni, mert csak így nyerhetünk általános képet egyidőben az ország kórházainak viszonyairól, amelyeket jóformán nélkülöztünk. Hisz a figyelem eddig főként a főváros felé irányult. A főváros és vidék közötti különbség pedig az egyetem közvetlen hatása folytán szembeötlő. De fontosnak tartom ezt a felsorolást azért is, mert ennek alapján nyernek eddigi ismert kórházi adataink helyreigazítást vagy kibővítést. Kórháztörténelmi szempontból érdekes megemlíteni, hogy a XIX. században a szabadságharcig félannyi kórház létesült, mint az eddigi századokbn együttvéve (kb. 60), és ez a lázas munka még a szabadságharc évében sem csökkent. Ekkor nyert befejezést a nagykárolyi megyei kórház. Az ország négy területe közül a dunántúli volt a legmagyarabb, mert tizenegy vármegyéjének magyar lakossága abszolút többségben volt. Utánuk számszerint a németek következtek, akikkel összekeveredve éltek. Ez a két körülmény adja magyarázatát annak, hogy ez a terület volt kórházakkal legjobban ellátva, hisz minden vármegyében legalább egy kórházat találunk. Oka ennek az a körülmény is, hogy a főurak és a papság Bécs hatása alatt inkább adakozott, létesítményre készségesebb volt és a magyarlakta területeken szívesebben áldozott a köznek. A majdnem ugyanannyi magyar és német lakosságú Sopron vármegyének Sándorffy ]ános megyei „physikus" szerint megyei kórháza nem volt. Sopron, a megye székhelye azonban mégsem maradt kórház nélkül, mert 1836-ban közadakozásból a város falain kívül, de a város keleti kapujához és egymáshoz közel, szabad, szépfekvésű téren városi ispotályt és városi betegházat létesített. Utóbbiban a városi szegény betegek és az idegen, utazó, ápolás nélküliek nyertek elhelyezést. A betegek részére öt helyiség állt rendelkezésre. A két nagyobbikban 18 férfi, a három kisebben ugyanannyi nő részesült ápolásban. Az ágyak száma főleg a téli hónapokban kevésnek bizonyult. Növelte a bajt, hogy az ápoltak fele agg és gyógyíthatatlan volt, s így hosszú időn keresztül foglalták cl az ágyakat. Két kis szoba az elmekórosok különtartására szolgált. Ezeken kívül egy kis szobát kapott lakásul a házi szolga, hasonlóban helyezték el a fürdőkádat is. Az épületben lakott még a gondnok is. A gyógykezelést a két városi tisztiorvos és egy sebész végezte két