Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Erdősi Laura: Wernher: De admirandis Hungáriáé aquis (1549)

Kősó Sósvizű halak fűszerezésre és elsősorban halak főzésére, a többinél alkalmasabbnak tartanak. A helység nevét is ezektől a forrásoktól vette. A magyarok ugyanis Sóvárnak, azaz Salisburgnak mondják. Mert a helység felett ugyanolyan nevű vár is volt, mely saját kapitányságom alá tartozott, mielőtt rombadőlt. Hogy pedig a hegységnek abban a részében, ahol a vár hegyfokként áll, nagymennyiségű só van, már abból is bizonyos, hogy a hegység átellenben fekvő oldalán is vannak sósforrások, melyekről ugyancsak neveztek el helységet. Azt pedig, hogy ezek felkutatásában és kiaknázásában kevesebbet fáradoztak, nem az emberek hanyagsága okozta, hanem a királyok intézkedésére történt így nehogy a túlnagy tömeg só miatt ennek ára olcsóbbodjék. Magyarország ui. bővelkedik természetes sóban, amit Mármarosban kőfejtők módszerével vágnak. Ugyancsak Erdélyben is vannak sóstavak, amelyektől távol kell tartani mindenféle jószágot, mert tudott dolog, hogy mértéktelen ivásuk, melyre a sós íz ingerel, gyilkol. Mégis vannak helyek, ahol halak is tartózkodnak bennük. Ezen nem nagyon lehet csodálkozni, hiszen maga a tenger, a halak hazája, szintén sós. Hacsak nem azon, hogy itt úgy látszik, mintha nem is sósvízben, hanem magában a sóban élnének. Húsuk kissé kemény, de nagyon ízletes. Az édesvizet annyira nem bírják, hogy, ha beledobják őket, elpusztulnak. Ha már megemlítettük a sót, a fejtett só keletkezéséről eltérők a vélemények. Némelyek ui. azt állítják, hogy a dolgok teremtésétől fogva létezik, mások azt, hogy később keletkezett. Én úgy vélem, közelebb jár az igazsághoz, hogy sós nedvből vagy léből állt össze és jön létre még ma is. Ezt pedig főleg azzal látom bizonyítható-