Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Erdősi Laura: Wernher: De admirandis Hungáriáé aquis (1549)

lengyelektől, morváktól, sziléziaiktól és Ausztriának attól a részétől, mely a Dunától innen van. Ezekhez tartoznak a Kárpátok. Nevük annyira elterjedt, hogy a Szarmát hegység egész vonulatát Kárpátoknak nevezik, jóllehet Ptolomeusz leírásából úgy látom, hogy a Kárpátok Dácia határán végződnek. A jazigok nemzetsége ma is megvan a magyarok között, akik röviden jászoknak nevezik őket. Ma is megvan ősi és különleges nyelvük, mely nagyon eltér a magyartól, és megvannak azok a szállásaik is, melyeket Pliniusz leírása szerint hajdan laktak, ti. rétjeik és mezőségeik. Ezeket - mint ő mondja - úgy foglalták el, hogy a dákokat elűzték a Patiszszusz folyóig. Ezt én Tibiszkusz az első szótagot levágva - Tiszaszusznak, vagy Erdély ahogyan most közönségesen hívják, a Tiszának tartom. Ugyanez a Ptolomeusz Tibiszkusza, határvonala a régi Dáciának, melynek legműveltebb része Erdély, ez a sűrűn lakott tartomány. Mert lakják németek is, akiket szászoknak neveznek: magyarok is, akiknek legősibb része az ún. Siculi, akik a saját nyelvükön székelyek és, akiket némelyek szójátékkal ceculiknak hívnak: hogy ne is említsem a rómaiak ősi maradványait, az oláhokat, akik számos faluban és tanyán laknak. A vezető réteg azonban a magyar, az ő kezükben van a hatalom, ezért tartják az erdélyieket is magyaroknak. Az egész Magyarországon csodálatos a különféle, nem is egynyelvű nemzetiségeknek a keveredése, amit ezt bővebben elmondom abban az értekezésben amellyel Magyarország ügyeit, a benne lakó népek eredetét, elnevezését, törvényeit, szokásait és intézményeit igyekszem megmagyarázni. Egyébként a jászok földjén, ahol a Kárpátok kiszélesednek, (hogy-mint mondtam - ezen a