Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 28. (Budapest, 1963)

Kulcsár Imre: Adatok Moson megye feudális korának egészségügyi történetéhez

vegyék fel a siketnémák intézetébe, persze szegénysége folytán ingyenes helyre. Kérését a megyei hatóság is támogatta [881]. Sikerült is Ignác nevű fiát a váci siketnéma intézetbe ingyenesnek felvétetni, mindössze három pár fehér ruhát kellett a gyermeknek magával vinnie [882]. A közegészségügy egyik súlyos problémája volt az elmebetegek eltartása, gyógyítása. Voltak ugyan elmebetegeket gyógyító, vagy csak tartó intézetek, tébolydák már ekkor is Bécsben, Pozsonyban az irgalmasrend kezelésében stb., azonban ide legtöbb esetben csak díjazás ellenében vették fel a beteget. Mivel a sors különös játéka folytán a legtöbb elmebeteg egyben szegény sorsú, ide bizony csak kevesen jutottak be. Általában az elmebeteget, ha nem volt közveszélyes, sorsára hagyták. Koldult, vagy valamelyik hozzátartozója tartotta el, de nem törődött vele senki. Súlyosabb esetekben a megye tömlöcébe zárták, ott addig sínylődött - bár a megyei orvos kísérletezett a gyógyításával -, míg vagy elpusztult, vagy esetleg bejuttatták valahogy egy zárt intézetbe. Előfordult azonban az is, és nem is ritkán, hogy a szegény, vagy tehetetlen elmebeteget az ispotályban helyezték el, ha egyébként csendesen viselte magát. Angerbauer György óvári kötélgyártómestcr kérte feleségének, Guttmann Anna Máriának felvételét az ispotályba, mivel már három év óta elmebeteg, nagy szegénységben vannak, és nem tudja eltartani, gondozni. A városi tanács fel is vette nevezettet az ispotályba, de csak azzal a kikötéssel, hogy amint az „első nyugtalanságot okozza a »Spitalban«, azonnal eltávolítják onnan" [883]. Az ilyen spitálbeli elhelyezés azonban nem volt és nem is lehetett végleges megoldás, mert az elsősorban szegényház volt, ott gyógyítást nem nyert a beteg, de sok esetben még kellő felügyeletet, ellátást sem. Ennek ellenére, hogy az ilyen tébolyodottat ne lehessen csak úgy az utcára kilökni, volt eset, amikor alapítványt tettek egyikmásik ispotályban és erre a helyre csak elmebeteget lehetett felvenni. Albert kir. herceg is ilyen alapítványt tett a miklósfalusi ispotályban négy elmebeteg eltartására [884]. A megye hatósága azonban mégiscsak azon volt, hogy súlyosabb esetekben az elmebetegek lehetőség szerint zárt intézetbe kerülhessenek. Amikor Aufhammer Orsolya és Gselmann János gálosi, vala-