Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 28. (Budapest, 1963)

Kulcsár Imre: Adatok Moson megye feudális korának egészségügyi történetéhez

már olyan intézkedés is napvilágot látott, mely kereken kimondotta, hogy ingyen senkit sem vesznek fel gyógykezelésre, mert a kórháza­kat fenntartó alapítványok vagyona annyira kimerült, hogy képtelenek ingyen gyógyítani [854]. Ebben az időben a kórházak csak alapít­ványokból és egyéb adományokból éltek, a polgári rendeltetésű kór­házakat az állam vagy nem, vagy csak alig segélyezte. Ilyen előamények után, mikor a megyének végeredményben va­lódi hivatásszerű kórháza nem volt, eltekintve az esetenként létesí­tett, de minden esetben csak rövid életű járványkórházaktól, mozga­lom indult meg Mosón megyében egy állandó és polgári rendeltetésű kórház létesítésére. Ehhez, hogy úgy mondjuk az első lökést Károll főherceg, a magyaróvári uradalom birtokosa tette meg, amikor a polgári kórház létesítésére 100 forintos alapítványt tett Karolina császárné emlékére. Innen vette a nevét a Karolina-alapítvány, illetve később a Karolina-kórház elnevezés is. Ezen alapítványt több más ala­pítvány követte, majd évente ún. sorsolással egybekötött Karolina­bálokat tartottak, újévi köszöntések megváltásából és más egyéb ado­mányokból, végrendeleti hagyományokból, illetve az így összegyűj­tött összegek kamatra való kihelyezéséből a kórház létesítésére lassan bár, de növekedett az összeg. 1832-ben alakult ugyan egy társaság a Karolina-alapítványból létesítendő kórházzal kapcsolatban, ez azon­ban 1841-ben feloszlott. A megye az alapítvány kezelését Libics Károly uradalmi igazgató, a megye táblabírájára bízta, mint alapítványi gondnokra. Amikor Libics nyugalomba vonult és Pozsonyba költö­zött, utóda az alapítvány gondnokságában Kroner Lajos, a megye főjegyzője lett [855]. Az alapítványi összeg tőkéje ekkor már 10 614 forint 26 krajcár volt [856]. Már a Karolina-társaság feloszlásakor felötlött az a terv, hogy az alapítványhoz kellene csatolni a hasonló célú Nunkovich-féle alapít­ványt is és így hamarább volna lehetőség kórház létesítésére. Ez a Nunkovich-féle alapítvány ekkor 12 000 forint volt, valamint a terv szerint, ha a Nunkovich-alapítvány kamataiban részesülő községek lemondanak a kamat feléről, az is mintegy évi 150 forintot jelen­tene [857]. Elhangzott az a javaslat is, hogy a hasonló céllal létesült mosoni egylet pénzét is az óvárihoz kellene csatolni, így hamarább lehetne egy kisebb kórházat felépíteni [858]. A kérdés tanulmányozá­sára külön bizottságot küldött ki a megye, ez a jelentésében meg­is* 227

Next

/
Thumbnails
Contents