Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 28. (Budapest, 1963)
Kulcsár Imre: Adatok Moson megye feudális korának egészségügyi történetéhez
csak szegényházak, különösen az elszegényedett, gondozás nélkül maradt öregeket vagy magukkal tehetetleneket fogadják be. Betegeket, ápolásra szorulókat csak másodsorban vesznek ide fel. A múlt században már meglevő ispotályok többé-kevésbé tovább működtek, ebben az időben is. Legnagyobb fejlődésen azonban, mely végül is kórházi rendeltetésű intézménnyé lett, a magyaróvári ispotály ment keresztül. A magyaróvári ispotály fenntartásáról továbbra is a város gondoskodott. Emellett azonban több olyan alapítvány létesült, amely nemcsak az ispotály anyagi létezését biztosította, hanem ezen alapítványok révén a helyek is, és így a létszám is növekedett. Eixner Julianna magyaróvári lakos iooo forintos alapítványt tett i8oi-ben a helybeli spitál javára, melynek kamatait a szegények eltartására kellett fordítani. Az alapítványtevőnek azonban az volt a kikötése, hogy halála után a kamatok egyik haszonélvezője, a szolgálója, Haller Magdolna legyen [813]. A városi tanács az ilyen alapítvány felhasználásánál figyelembe vette az ajándékozó javaslatait, mert néhány évvel később az alapítvány kamatainak terhére vették fel éppen Mixner Julianna pártfogása alapján a nála szolgálatban volt, de már tehetetlenné vált Hegyi Jánost mégpedig úgy, hogy a spitálban csak lakást kapott, de élelmet nem [814]. Élelmezéséről a volt munkaadója gondoskodott továbbra is. Voltak azonban más hagyományozok is, kik végrendeletileg kisebb-nagyobb összegeket hagytak a spitálbeliek gondozására. Zieger Magdolna pl. 200 forintot, Flórián Julianna 100 forintot hagyományozott az óvári ispotályra [815], Szalay József 1000 forint alapítványi összeget hagyott végrendeletileg az ispotályra és a lazaretre [816]. De szinte nincsen olyan végrendelkező óvári polgár, ki ha csak néhány forintot is, de ne hagyott volna valamennyit az ispotály részére. Természetes ezek után persze a város tetemes hozzájárulásával is, a magyaróvári ispotályt anyagilag eléggé megalapozottnak volt tekinthető. Felvettek a spitálba olyat is, aki készpénzvagyonát ajánlotta fel a spitálnak tartásdíjként. Ily módon lett a magyaróvári ispotály lakója Stampf volt káinoki iskolamester özvegye is, ki 250 forintot helyezett letétbe a városi pénztárnál ispotályi lakása és ellátása fejében [817].
