Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 28. (Budapest, 1963)

Kulcsár Imre: Adatok Moson megye feudális korának egészségügyi történetéhez

megyei főorvos egy évvel később azt jelenti, hogy Bezenye, Horvát­kimle, Magyarkimle, Szentmiklós, Káinok, Mecsér, Halászi, Szent­péter és Pusztasomorja községekben nincsen bába [757]. Pedig ezek közül egyik-másik pl. Halászi, Szentpéter, Szentmiklós elég nagy lélekszámú helyek voltak. A megye 51 helységéből 1820-ban csak 12 helyen volt összesen 14 tanult bába. Ez volt a megyei főorvos szerint tehát a túl sok bába. Majd azt is rendezte a helytartótanács, hogy a különböző nyelvű tanfolyamok ne egy időben, hanem nyáron magyar, télen pedig német nyelven legyenek [758]. Az oktatásnak azonban más formáját is alkalmazták a megyében minden felsőbb rendelkezés ellenére. Amikor pl. Jáhn Éva párndorfi bába arról tett panaszt, hogy ott egy tanulatlan bába működésével neki anyagi kárt okoz, Hönisch megyei főorvos úgy békítette ki őket. hogy az examinait bába a tanulatlant maga mellé fogadta segédként, persze pénzért, a kellő kioktatás végett [759]. Hosszú évekkel később, 1833-ban pontosan ugyanilyen eset volt Zurányban, amikor is az ottani seborvos, Mayer József tett feljelen­tést Braunstingl Éva nevű oklevél nélküli bába ellen, mivel műkö­désével feleségének, aki diplomás bába, kárt okoz [760]. Itt is úgy egyeztek meg, hogy Mayerné maga mellé vette a feljelentett asszonyt, mint segédet [761]. Mint más példa is mutatja, ekkor divat volt, bár nem volt szabály­szerű, hogy ilyen tanulatlan, de ügyesebb kezű és vállalkozó szellemű egyéneket, diplomás bábák oktatták ki a mesterségre. Neumann Fran­ciska megyei bába is 60 váltóforintot kért és kapott Pomogy köz­ségtől azért, mert Eisleitner Terézt a bábaság mesterségében kitaní­totta [762]. S mindez a hivatalos megye tudtával és csendes hozzá­járulásával történt. De hozzájárult hivatalosan is a megye egy ilyen oktatási ügyhöz akkor, amikor Tárcsa község a megye engedélyét kérte, hogy előbbi jegyzőjének özvegyét bábaságra kitaníttathassa. A megye tehát meg­adta ekkor az engedélyt, viselheti a község az összes kiadásokat is, de az oktatás Magyaróváron a megyei bába által történjék [763]. Hogy minden felsőbb utasítás ellenére mégis előfordult olyan eset is, amikor a megye hivatalosan is hozzájárult tanulatlan bába műkö­déséhez, és mégcsak nem is a század elején, hanem jóval később,

Next

/
Thumbnails
Contents