Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Spielmann József: Adatok a nervista eszmék történetéhez Romániában

Lechner Károly számára az integrálás és a differenciálás egymást kiegészítő és ugyanakkor ellentétes tendenciát képviselnek a tudati működésben. ,,Amíg . . . egymással szemben állanak, addig másfelől éppen ezen ellentétesség révén egymás hatásait kölcsönösen ellensúlyozhatják. Egyik a másik számára készíti elő a talajt, mert az egyik a másik számára termeli az életfeltételeket." (Uo. 101. old.) Kétségtelen, hogy spontán dialektikus szemlélete ez alkalommal is helyes következtetések felé vezeti, de — amint annyiszor művében — ez a nagy horderejű meglátás is csak felvillanó megsejtés marad, anélkül, hogy azt részletesen kidolgozná. Lechner Károly igen nagy fontosságot tulajdonít az ember tudatos tevékenységének kialakításában a beszéd és gondolkodás megjelenésének. Jóllehet nem ismeri a munka szerepét a beszéd és a gondolkodás kialakulásában, mégis már 1906-ban így ír: „A szó, miután megszületett, akár hallott, akár később írott és látott alakjában, az észrevevés éppen olyan tárgya lett, mint bármely más tárgyilagos inger . . . Sőt, az emberi értelem fejlődése során lassanként háttérbe szorította az érzések legtöbbjét, ezentúl határozottan uralva a gondolkodó érzésnyilvánítás összes folyamatait. E körülmény rendkívül megkönnyítette az elme további fejlődését, mert lehetővé tette, hogy a gondolkodás műveletei bonyolódott érzetkomplexumok helyett egyszerű jelek érzéseivel dolgozzanak, ilyen jelek által tárgyíthatóvá téve a fogalmakat és az eszméket is." (Az agy és idegrendszer élettana, 105., 106. old.) Ez az igen nagy horderejű megállapítás annak felismerését tükrözi, hogy a szó, a II. jelzőrendszer feltételes ingere, képes bármely más ingert helyettesíteni. A nyelv a jelzések jelzője. A nyelv és a gondolkodás megjelenése az analizátorok tevékenységének fejlődésére is serkentő hatással van. Lechner Károly azt is hangsúlyozza, hogy ,,a lelkesítő szó, a nógató jel . . . még a lankadó izommunkát is felélénkíteni képes. Ugyanezt teszi nemleges irányban a riasztó hang, a tiltó gesztus, a bénító sikertelenség. Mindezen esetekben újabb ingerbehatás reflexhatásai találkoznak az éppen lefolyt reflex-