Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Miskolczy Dezső: Juhász Gyula betegsége és halála

A makacs fejfájásokat sokszor készek vagyunk specifikus eredetűnek minősíteni, különösen, ha az előzményben egy ilyen természetű fertőzésre utaló adat bukkant fel. De közismert tény, hogy a makacs fejfájásnak számtalan egyéb oka lehet. A melancholias betegek sokszor a depresszió során fellépő fejnyomás érzését fejfájásként jellemzik, egyébként is a melancholias beteg testszerte, s a fejen is jelentkező fájdalmait e betegség járulékos tünetei közé számítják, főleg, ha azoknak más kideríthető oka nincs. Juhász Gyula fejfájásai is enyhültek, mihelyt engedett a nyomottság. Minden mozgás fájdalmas volt számára, panaszolta nem egyszer. Hogy főfájása az agyi vérellátástól is függhetett, bizonyította az, hogy ideig-óráig a koffein jó hatással volt ezen panaszaira. Eörsi; Júlia, aki a tüdőlövés után (1914) jelent meg a költő életében, és kezdetben jó hatással is volt a lábadozó költő kedélyére, úgy látszik, később már nem tudott kellőképpen alkalmazkodni a nagybeteg borongós lelki világához. Ez ki is olvasható Eőrsy Júlia emlékezéseinek nem egy sorából [13]. Fájlalja is, hogy az „Epilógus" szövegébe az ő neve helyére a későbbi fogalmazásban Anna került, ilyenformán: Volt egy Anyám és egy Annám s kerestem Valami szép összhangot életemben. A hozzátartozók és a barátok már megtanulták, mikor alkalmas a pillanat a költő meglátogatására. Ezért kellett az aggódó édesanyának is mindhalálig annyira féltenie gyermekét a külvilág izgalmaitól. Néha talán túlzottan is aggodalmaskodott. A költő maga mondta el nekünk egy alkalommal, hogy azért jött be a klinikára, mert annak a közömbös légkörébe vágyott. Otthon mindig türelmetlen volt hozzátartozóival szemben. Magyar László is kivárta és velünk is megtanácskozta az alkalmas pillanatot a költő utolsó verseskönyvének az átnyújtó sara. Ó is megírta találkozásait Juhász Gyulával. Voltak néha aránylag jól sikerült találkozások is: ilyenről emlékezik meg Tolnai Gábor is (Évek, századok), 1934-ből. De viszont hány szívszaggató viszontlátás következett még ezután [14].