Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Miskolczy Dezső: Juhász Gyula betegsége és halála

Az okát az elzárkózásnak maga a költő is elpanaszolja: bántja az, hogy nem tud részt venni a társalgásban, hogy nem tud vidám lenni, mint máskor, hogy gondolatai megrekednek, sőt nincsenek is. összegezve az eddig elmondottakat: Juhász Gyula nem szen­vedeti paralysis progressziódban. Betegsége melancholia periodica voll, minden kórlünel erre vallott. Az ilyen időszakosan jelentkező kedélyi nyomottság válta­kozhatik az élet folyamán hangulati felhangoltsággal is (cyc­lophrenia), felléphet a hangulati élet egyensúlyi állapota folya­mán, de gyakori az is, hogy a különben is állandó komor hangu­latra hajlamos emberek életében időszakonként mélyebb dep­ressziós szakaszok következnek be. Juhász Gyula annyi „önarckép"-ben mutatta meg magát, és annyi tépelődő, borongós lelkű, egyensúlyt vesztett író, mű­vész, alkotó, és nagy magányos arcképét festette meg, hogy ezekből nem nehéz kiolvasni, mikor, milyen kínzó gondolatok gyötörték őt. ,,Mikor borulásos szemekkel Kutattam a mélységeket Karcsú hidak szélén merengve Én tégedet kerestelek. Mikor a falnak dőlve némán Mákonyt kerestem és halált S nem láttam sorsom semmi célját, Lelkem a te szavadra várt. Minden álomban és halálban És gyűlöletben, végtelen Örök vágy fájó mámorával Szeretlek, hűtlen életem." (Vallomás az életnek, 1914) De, amikor már a golyó a tüdejében volt, Schumannal mon­datja el a híd kísértéseit: Egy híd van még csak az üres világon Repülni mélybe, végtelenbe vágyón. (Borús szonettek, 1917) 13 Orvostörténeti közlemények 1 Q'í

Next

/
Thumbnails
Contents