Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Miskolczy Dezső: Juhász Gyula betegsége és halála

Valóban, Juhász Gyula költészetén végigzeng, hol erősebben, hol fojtottabban az örökölt, a szunnyadt bánat. Pár nap múlva, április 8-án egy másik megrázó vallomás születik, melynek címe: „Önarckép". „... egy kertben, melyet talán A paradicsom ellentéteként Teremtett (az Ismeretlen Álesíer), bűnhődöm nagy vétkemért, Mert egyedül gazdagítani vágytam A világot és embert s úgy szerettem Az életet, ahogy a gyermekek". (1933) Ide kellene iktatni az egész költeményt, hogy tisztán lássuk mit érzett, mit gondolt Juhász Gyula, mialatt szelíden és szótlanul el-elmosolyodott a jószívvel jövő vígasztalásokra. Ez a mosoly később is többször megjelent az arcán, mindig, olyankor, amikor már kezdte jobban érezni magát. Néha hitetlenséget, máskor elnézést, sokszor pedig csendes gúnyt sejtettünk mögötte. De ezekben a napokban még egy további eddig szokatlan tünet is jelenik meg Juhász Gyula kedélyi megnyilvánulásai során. Elégedetlen, ingerült lesz. Betegtársaival is türelmetlenkedik, és a tapintatlanságig őszinte velük szemben (március 29). Egyszer (április 4) édesanyjával is gorombán viselkedik, amit utólag megbán. Javult állapotban, 1933. április 9.-én hazamegy Juhász Gyula, bőven ellátva receptekkel, utasításokkal; a codeint tovább kell még csökkenő adagokban szednie. 1933. július 5-én ötödször vesszük fel a költőt újból súlyosbodó depresszió miatt a klinikára. Nővére kíséri be, és elmondja, hogy hazatérése után pár napig elég rendesen viselkedett, de nemsokára megint visszazökkent a régi kerékvágásba. „Összeférhetetlen" lett; akármit csináltak, semmi sem volt jó, minden figyelmességet visszautasított, vagy gorombán válaszolt.