Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Miskolczy Dezső: Juhász Gyula betegsége és halála

Mit érez a fiatal Juhász Gyula a benne még mindig forrongó izgalmak hatása alatt: „Félek. Nem a kísértetektől, Mert kísértetek nincsenek! Félek. A jövendő rémektől Lelkem beteg! M ágiimtól kell remegnem egyre, Lilinek, de merre, hová térjek? A: örvény zúg minden eremben, Tőlem ki véd meg"? (Örvény, 1907.) Az éles szemű, nagy műveltségű Juhász Gyulának megnevezhetetlen félelmei csillapodása után Maupassant jut eszébe, aki a fel-feltörő végzetes betegségének kezdetén jelentkező gyötrő látomásait a La J lorlában szinte kórtörténetszerűen megírta. A közelgő baj megsejtése a legfinomabb rezdülésekre együttzengő költői lélekből persze kicsordulhat, a műalkotást átalakíthatja, átszínezheti. De senki sem tartja sem a La Horlát. sem Strindberg beteges vergődéseinek mégoly megrázó leírását, sem Rousseau-nak önmaga betegségéről írt kórtörténeti Vallomásait oly mesterműnek, amelynek alapján a szóbanforgó alkotó igazi értékét megállapíthatjuk. Gulácsy Lajos Nakonxipánja — hogy megint Juhász Gyula közvetlen élményeiből vegyünk példát — egyik szomorú dokumentuma csupán egy művészetért lángoló lélek végső kilobbanásainak (Gulácsy Lajosnak. 1922). Bizonyos az is, hogy fokozott emberi részvéttel tölt el bennünket a bomlás, az összeomlás látása olyankor, amikor az életmű még nem teljes, de már az eddig elkészült sok műremek nagy várakozásokat ébresztett a további folytatás iránt. .Most nem az a feladatom, hogy Juhász Gyula példáján vizsgáljam a tehetség és betegség egymást kioltó vagy serkentő vonatkozásait. Juhász Gyula olyan világosan és olyan művészien írt meg versben és prózában mindent, amit magáról tudatni akart, hogy nem lesz nehéz egyéniségét megrajzolni annak, aki