Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Gálfi Béla és dr. Schenker László: A pszichiátriai munkaterápia története

1855-ben kolóniát rendeztek be Szlupihan, ahol mezőgazdaság­ban, kertészetben és műhelyekben dolgoznak a betegek. 1889-ben Conolhj és munkatársai felújítják az először Diokles által hangoztatott ,,non restraint" elvét. Elhagyják minden kényszereszköz alkalmazását; a betegeket szabadon, első­sorban munkával, de más módon is elfoglalják. Esquiml is fontosnak tartja a munkát, és a következőket mondja: ,,A munka értékes kiegészítő gyógymód. Nem helyet­tesíthetik egészen a séta, a zene, a felolvasások és más társa­dalmi események." 1860-ban Eichmund Asylumban Laíorx végez nagyarányú munkaterápiás kísérleteket. Betegeinek 90%-át foglalkoztatja, melyben a munka foglalja el ez első helyet, de súlyt helyez a szórakozásra és a tanulásra is. 1876-ban Alt-Scherbitzben Kaeppe, majd utána Paetz betegeik­nek túlnyomó többségét munkába állítják. Evek óta stacioner állapotot mutató idült betegeken is jelentős javulást figyeltek meg a munka és más foglalkoztatás eredményeként. Alig hihető, pedig tény, hogy Párizsban a Salpetriere-ben csak 1880-ban. Rómában pedig 1890-ben szabadultak meg a betegek láncaiktól. Haiti szigetén 1936-ig fegyveresek őrizték és a lakosság nemrég még megkövezte az elmebetegeket. Kétségtelen, hogy a betegek kezéről a bilincseket csak úgy lehetett levenni, a zárt ajtókat csak akkor lehetett kinyitni, ha az eddigi tétlenség helyett a szabadságon kívül intenzív elfoglaltságot is biztosítottak nekik. Ezzel pedig az eddig meg­bilincselt szerencsétleneket ismét a tevékeny ember szintjére emelték. A személyzetnek meg kellett tanulni a pszihotikusok­kal való humánus bánásmódot, mert a kényszereszközök elha­gyásával a tekintélyre alapozott fellépés és az ennek megfelelő bánásmód tarthatatlan volt. Bármennyire is intenzív és eredményes volt a betegek fog­lalkoztatása sok intézetben, nélkülözte a tudományos megala­pozottságot, tisztán empirikus alapon történt, és az első — bár el kell ismerni, hogy sok esetben igen jelentős — kísérletek a vizsgálódások jellegét mutatták. Nagy haladást jelentett a munkaterápia alkalmazása terén

Next

/
Thumbnails
Contents