Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Réti Endre: Apáthy István emberi jelentősége

APATHY ISTVAX EMBKJII JELKXTÖS ÉG E írta: Dr. RÉTI ENDRE (Budapest). Ritkán kerül olyan zavarba kutató, mint amikor Apáthy István jelentős, különös egyéniségét kísérli meg lemérni és •értékelni. Gondolkodásának tarka sokoldalúsága, nyugtalan, kutató-kereső elméje, biológiáról, darwinizmusról, vagy politikai kérdésekről tett különböző időpontokból származó sokirányú megnyilatkozásai igen alkalmasak arra, hogy az emberek önké­nyesen válogassák össze munkáiból, leveleiből az idézeteket és az így rajzolt kép inkább hasonlítson arra, aki készítette, mint magára a modellre. Meg kell mondanom, hogy némileg az általam adott kép is torzítani fog, minthogy én elsősorban azokat a vonásokat keresem, amelyek az én felfogásom szerint a haladó gondolkozásra jellemzőek, amelyek a tudományos és társadalmi fejlődésben a mi korunk célkitűzéséhez, aspirációihoz közelebb állanak. Apáthy haladó vonásai, egyben bizonyos vitatható álláspont­jai, rögtön kirajzolódnak előttünk, ha a biológia és a társadalom­tudományi állásfoglalását vizsgáljuk meg egy-egy fontosabb kérdésben. Igen világosan megmutatkozik ez Méhely Lajossal folytatott polémiájában. Méhelyről közismert, hogy egyik legismertebb darwinista biológusunk volt egyidőben, ami a darwinizmus területének nagyrészére vonatkozik. Ugyanakkor néhány vona­lon határozottan szembefordult Darwin racionális és humánus felfogásával, ami végülis tudománytalanságba, a fasizmusba vitte. Ilyen a létért való küzdelem és a természetes kivá-

Next

/
Thumbnails
Contents