Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Katona Ferenc: Ismeretelméleti és származástani kérdések Goethe Faustjában. II. rész

A kérdés természetesen nem ilyen egyszerű. Kant igen nagy érdemet szerzett a természettudomány továbbfejlesztésében. Perspektivikusan nézve, ha homályosan és idealisztikusán eltorzítva is, de felvetette a kor term észét-tudománya előtt álló legnagyobb feladatot. Kant szerint a természet megismerésének igazi útja nem az egyes megismerésétől vezet az általános feltárásához, hanem fordítva : az általánosból kell kiindulni és onnan tovább haladni az egyes jelenségek felé. Valóban az élő világ tudományos megismerésének előfeltétele volt az addigi empirikus, az egyes tények extenzív végtelenségében megrekedő szemlélet felszámolása, az élő világ egységének tudatosítása és az összes tény ennek alapján történő rendszerezése. Kant a filozófiai absztrakció síkján helyesen ismerte fel ezt a feladatot, azonban felismerésének olyan súlyos hiányosságai vannak, amelynek következtében az a tudományos gondolkozás számára elveszíti értékét. Egyrészt Kantnál ez az általános idealista megfogalmazása miatt üres, nem a valóságos tények elemzéséből levont eredmény. Másrészt pedig szerinte a megismerésnek ez az útja az ember számára nem járható, hanem csak egy magasabbrendű ész, azaz isten (Kant ezt ,,intellectus archety]ius"-nak nevezi) számára hozzáférhető. Mi Goethe álláspontja ebben a kérdésben? Ö már a XVIIIszázad 70-es éveitől kezdve az ember anatómiai felépítésével, majd később a növénymetamorfózis kutatásával kapcsolatos munkáiban arra törekedett, hogy a fennálló természetkutatási irányzattal szemben az eleven egészből induljon ki, és az összes tényt arra használja fel, hogy az egység gondolatát alapozza meg velük. Kiderül ez többek között egyik Schiltervel folytatott beszélgetéséből, amelyről ő maga számol be. A költő kifejezte azt a nézetét, hogy az érdeklődő laikustól idegen a természetkutatásnak az a felaprózó, az egyoldalú analízisen és indukción alapuló módszere, mely a korban uralkodott. Goethe meg akarta győzni barátját arról, hogy „. . . van egy másik mód is, amikor az ember nem elszigetelve és felaprózva nézi a természetet, hanem úgy, ahogyan az hat és eleven, úgy ábrázolja, ahogy az egésztől a részek felé törekszik. Schiller helyeselte ugyan a természetnek ezt a szemléleti módját, azonban meg-