Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Magvarországi gyógyvízvizsgálatok a XVIII. században

állapítás abban az időben, a pneumatikus kémia első éveiben határozottan a leghaladóbb álláspont elfoglalását jelentette. Mátyással egy időben több szász kutató, pl. Huiler és Schob­leilner is végzett Erdélyben kutatást, módszerüket, eredményü­ket nem ismerjük, nevüket is csak Fridvaldszky ásványtana őrizte meg (16). Mátyus után pár évvel kezdte meg működését Zágoni Gábor marosvásárhelyi orvos is. Többen hivatkoznak analíziseinek eredményére, elsősorban Crantz, de az eredeti leírások hiányában módszereit nem ismerhetjük. Hasonlóképpen csak az alkalma­zott vegyszereket ismerjük Chenot és Vásárhellyi vizsgálatai­ból is. Hogy az 1778-as felhívás alapján milyen vizsgálatok készültek el, még nem tudjuk. Ghitan Theodor ismerteti Schankelbank besztercei orvos jelentését, ez azonban nem más, mint Zágoni eredményeinek ismertetése. Mint érdekességet érdemes megemlíteni, hogy Aranka György, az ismeretterjesztés nagy apostola is megkísérelte a borszéki ásványvíz kémiai vizsgálatát. Kéziratban maradt leírása magyar nyelvű, de kitűnik belőle, hogy latin minta után dolgozott. Látható egyben az is, hogy kellő kémiai tudás hiányában nem tudta, mire irányítsa érdeklődését. Csak egy mondatot idézzünk ebből a leírásból: „Cum Tinctura Gurcumi belé töltetvén nem füstölt..." (28). e) Staehling és Wintert 1772-ben Pozsonyban Staehling József tollából igen figyelemre­méltó könyv jelent meg a gyógyvizek analízisére vonatkozóan. A minőségi analízis módszereit, az egyes reakciókat olyan pontossággal közli, hogy jobban ma sem foglalhatnánk azokat össze. Crantz 1777-es monográfiájában azért nem foglalkozik a gyógyvizek vizsgálatának módszereivel is, minthogy az „Staeh­ling úr beiktató értekezésében világosan és érthetően elő van adva." (25). A XVIII. század végén létesített egyetemi orvoskar első kémiai professzora, Wintert Jakab maga is foglalkozott vizek vizsgálatával. Vízvizsgálati módszereit össze is foglalta, de

Next

/
Thumbnails
Contents