Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Jendrassik Loránd: Semmelweis és Lister teljesítményei egy mai élettan-kutató megvilágításában

paragrafus a fülemülefütty tulajdonjogára sem. Hasonlóak a' pusztán tudományos ideák, sőt akkor is, ha azok, mint az orvostudományban, a közösségre igen nagy gyakorlati értékűek. Ezeknek sorsa szinte mindig kétféle lehet: vagy elutasítják őket. vagy pedig, a hivatott személy magáévá teszi azokat. Mily kitűnő a magyar nyelv kifejező ereje. Ez a magáévá tevés jelentheti, hogy a bíráló a szerző nézetét elfogadja. Jelentheti azonban ezt is, hogy a szerző ettől kezdve jelentéktelen személlyé válik és a téma a bíráló ötletévé lesz. Ez a szemmellátható becsületességet nem is túlságosan zavarja. Hiszen sokszor még a szakértő is csak nehezen, bonyolult szövegek utánolvasásával, évek alatt állapíthatja meg a valóságot. Mindezt csak kiegészíteni szeretném, elmondva saját tapasztalatomat egy jelenlegi tanszéken levő, éppen edinburghi professzorral. A bostoni 1929-iki élettani kongresszusról hazajövet találkoztunk a Doric nevű hajó fedélzetén. Én megmutattam akkor neki egy munkámat, aminek dokumentumait is magammal vittem, habár a kongresszuson nem ezt, hanem egy másik eredményemet adtam elő. Én akkor vele szemben meglehetősen nagy fiúnak, ifjú titánnak éreztem magamat, mert ő csak adjunktus volt, engem pedig előzőleg professzora nagyon kedvesen és kitűntetőleg kezelt. Mint kiderült, ő csak ezután kezdett el foglalkozni azzal a kérdéscsoporttal, amelyért hét év múlva Nobeldíjat kapott, nekem viszont e téren már volt egy lényeges, hat év előtti dolgozatom. Az adjunktus is igen szeretetreméltóan járt el, és két év múlva otthon kaptam kézhez dedikált különnyomatát, amelyben egy neves svéd munkatársával együtt, az általam akkor talált, vele ismertetett, de csak a tihanyi intézet évkönyvében közölt új vegyületcsoporttal foglalkozott. Látszólag szabályosan, bár nem egészen megfelelő módon citálta ezt az én akkori dolgozatomat is. Azóta 30 év telt el, ismereteink e vegyületcsoportra lényegesen megszaporodtak, s vele az elmúlt két évben két angol nyelvű könyvkiadvány foglalkozott. Az egyik előszót a volt adjunktus írta, az akinek ,,a vegyületek megismerését köszönjük". Az első fejezetet azonban, amely a kérdés történetét ismerteti, egy kezdőre bízták, aki mindezt már alig is tudta, és persze nem tehető felelőssé azért, hogy