Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Jendrassik Loránd: Semmelweis és Lister teljesítményei egy mai élettan-kutató megvilágításában

kihagyta, a kezdeményező hol is kapta ezeket az ismereteket. Éppen csak az nem látszott, hogy ismeretét tőlem vette. Talán igazuk is volt nekik. Az ő vonalukon jól kidolgozták ezeket a kérdéseket. Mindezeket nem a skótok elleni elfogultságból említem, őket mindig igen szívélyes, kedves embereknek tapasztaltam. Miután Donhojjer Szilárd, aki első élettani dolgozatát munkatársamként végezte, feleségével Alacleod-nál, aki a húszas évek elején asszisztensével Banling-ga\ még Torontóban szerzett az insulin felfedezésért Nobel-díjat, másfél évet Aberdeen-ban, Skóciában töltött, s a Claude Bernard-féle piqûre diabétique kérdését tisztázta modern eszközökkel, a szeretetreméltó skót professzor indíttatva érezte magát, hogy visszaadja a látogatást, és számos asszisztensével Pécsre látogasson Angiján Jánoshoz, a Belklinika vezetőjéhez. (Ezt sem mindenki teszi, pláne ilyen távolságról.) Egyik asszisztense, R. A. Cleghorn (ma, a montreali egyetem elmekórtan professzora), félévre Pécsett is maradt a belklinika laboratóriumában, velem is dolgozott. Ó is csak kellemes aszszocióciókat ébresztett, s két, közösen közölt módszerünk, ritka hosszú életet élve, máig európaszerte használva és idézve maradt. Kedves, kiváló kongresszusi ismerősöm volt Sir Henry Dole, mellette Sir Walter Fletcher, mindketten mintaképei a tisztes angol gentlemannek. Az utóbbinak neve akkor már régen klasszikusnak számított az orvostudományban, az izomműködésnél megszaporodó tejsav identifikálása révén, amit 1907-ben Hopkins-sal végzett. Akkor ő nagyhatalom volt, a brit Medical Council főtitkára, pont engem kért föl partnerül a decktennis páros versenyére. Emlékszem a Tihanyi Intézet angol vendégeire a harmincas évek elején, Hopkins-nák, a nagy biokémikusnak leányára és a biokémikus vejére, akit véletlenül szintén Holmes-nek hívtak. A skót Meldrum olyan kicsi volt, hogy aki kereste, megnézte a dolgozóasztal túlsó felét is, hogy hátha ott van, csak nem látszik stb., stb. Megengedem azért, hogy legkedvesebb talán mégis Lord Lister lehetett, legalábbis az egykori kútfők így írják. A kár csak az, hogy vele prioritási problémák is akadtak, és ez zavarja a tisztánlátást.