Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)

Dr. Zsakó István: A magyarországi pellagra történeti vázlata

helye a kütéseknek. A kiütéses helyeken később szőrtelenség áll be. - A bélhurut, lesoványodás, végül marasmushoz vezet és ebben pusztulnak el a betegek. - Van pellagra tiphus is az olaszoknál, pellagra tetanica is (ingerlékenység a gerincagyi reflexek területén). - Az elmebajosokon mania és melancholia . . . Dementia paralytica és epilepsia aligha fordul elő, azonban paralysis spinalis spastica többször ... - A bizottság jelentése szerint Erdélyben a melancholias formák és midriasis voltak gyakoriak. Hangsúlyozták Niedermannék, hogy az elmebajosok öröklött terheltsége elég nagy számú, - Olaszországban a földmívelő lakosság 16 százaléka pellagras. - Olaszországban kukoricaszárító kemencéket állítottak fel a nedves tengeri kiszárítására. Pénzt és sovány marhahúst bőven adnak a szegényeknek segélyképpen. A bizottság hazajövet a stenjevei horváth tébolydát is meglátogatta; ott kijelentették, hogy Horvátországban nincsen pellagra. A bizottság tagjai két pellagra-gyanúst láttak csak. Jelentésükhöz csatolt javaslatukban az ingyenes ápolást, a pellagra és a pellagrások pontos összeírását ajánlják. Rámutattak Takács és Major irodalmi munkásságára is. A bizottság két tagja psychiater volt, egyikök éppen a nagyszebeni elmegyógyintézet igazgatója. Érthető, hogy a nagyszebeni elmeintézet kibővítésével a pellagras elmebetegek elhelyezésére javaslatot tettek. 1898 után az erdélyi, Kolozsvári Egyetem orvosi kara fejtett ki értékes munkát a pellagra kelet-magyarországi tanulmányozásában. A klinikára kerülő betegek igen alapos vizsgálatával és tanulmányozásával hathatósan bővítették ismereteiket a pellagrára vonatkozóan. Előzetesen 1898. április 8-án az egyetem három tanára és több tanársegéde vett részt a tanulmányúton, Oláh-Bikal községbe kiszállva 1898. május 20-án Purjesz belgyógyász tanár előadást tartott „A pellagra kérdés hazánkban" címmel. Magam is mintegy két évtizeden át kezeltem pellagras elmebetegeket. Ezalatt nemcsak a szakmámban dolgozókkal, de belgyógyász, bőrgyógyász klinikai és kórházi orvosokkal volt alkalmam eszmecserét folytatni. Tanáraim voltak Purjesz Zsigmond, Lechner Károly, Marschalkó Tamás és Genersich Gusztáv, adjunktusok voltak ]ancsó Miklós, meg Hevesi Imre, kik mindannyian részt vettek az oláhbikali tanulmányúiban. A sors úgy hozta magával, hogy a pellagra történetében a Lomb-