Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)

Dr. Papp László: A mohácsi csata halottai

val később, más indítékkal, a Nemzeti Múzeum is végez itt jelen­tősebb, leletmentő jellegű ásatást. Eközben Csele községnek Árpád­kori és XVI. sz.-i település-maradványaira és temetőire akadtak. Az említett Gergely Endre 1914. és 1925. években a Törökdombon és környékén, azaz a síkság keleti szélén keresi a csata tömeg­sírjait, eredménytelenül. Az 1926. évi mohácsi országos ünnepségekre megépült a városban a katolikus fogadalmi templom, ebben kriptát képeztek ki, amelyben a mohácsi hősök hamvait kívánták elhelyezni. A kripta azonban üre­sen maradt. Hosszas szünet után, 1959. évben, a pécsi Janus Pannonius Múzeum kezdett munkába. Az itt reánk váró feladat megoldásánál abból, az elmondottakból is bizonyára világosan kitűnő álláspontból indultunk ki, hogy a csata küzdőterének helyét megállapítani a Brodaricstól megnevezett falu rejtélyének tisztázása, ezen belül, vagy ezen túlmenően, a tömeg­sírok legalább egy részének megtalálása nélkül nem lehet. A kérdésnek másik oldalát tekintve: hazafias kötelesség a tömeg­sírok néhányának felkutatása, megállapítása annak, hogy a nagy­kiterjedésű síkségnak mely részein nyugszanak azok a hősök, akik - bármi vitte is sorsunkat Mohácshoz - életüket adták hazájukért. Sok-sok terep bejárásának, számtalan itt dolgozó, földmunkát végző személy kikérdezésének első, határozott eredménye volt az i960, szeptember 19-én, Nagynyárád község Sátorhely pusztarészén kezdett ásatás, amely felszínre hozta a csata első két tömegsírját. 5 Az egyik, még április hónapban tartott terepbejárás gyümölcse­ként, a Sátorhelyi Állami Gazdaság fogatosának, Koller Mártonnak útmutatásával jelöltük ki az ásatás színhelyét, az ott nyolc évvel korábban végzett földmunka során felszínen fehérlő csontmaradvá­nyok alapján. Ez a hely a már említett Fekete-kapu és Sátorhely gazdasági köz­pont közt húzódó Gesztenyés közútnak csaknem közepe táján az úttól délre kereken 150 m távolságban van. Az ásatás első napján húzott hosszú kutatóárok közepén egy mé­ternyi mélységig, összetört, összezúzott emberi csontok teljes össze­visszasága tárult elénk. A csontok közül nyolc darab egybepatiná­sodott ezüst pénzérem került elő. Alaposabb megtisztítás nélkül is

Next

/
Thumbnails
Contents