Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)
Dr. Stitzl-Tass József: A magyar orvostudományi irodalom első haladó szakasza a Temesközben
(malária), amely a megfertőzött „parti Dáciában" a Bánát visszafoglalásakor itt dúlt. A kérdéshez hozzászóltak még a temesvári tisztifőorvos Reichard, aki a „Temesvár égalj i viszonyai"-ról s Ammich, nyugalmazott bányaigazgató pedig a „Bánsági égalji viszonyok"ról értekezett. A nagyváradi bölcsész, orvos és sebészdoktor, Gross Frigyes „Magyarország lapályos helyein uralkodó váltólázak "-ról tartott előadást. „E baj (mocsárgerjiláz) oly közönséges, írja Gross, hogy a pórnép szinte fel sem veszi vagy ha kérded mi baja? így válaszol: Semmi bajom, csak hideg lel." A közgyűléssel egyidőben rendezett kiállításon egy ismeretlen szerzőnek dolgozata: „A honülő lázakról" is közszemlére volt kitéve. E gyűlésen hangzik fel először a „lien temesvariensis" kifejezés. A vándorgyűlés vendégei az ilyen eseteket a lakásokon keresték fel, mert akkor mint szállóige keringett az országban e mondás: „Temesváron lenni s egy lien temesvariensist ki nem tapogatni, elemi hiba". „E dolgozatok — mint Chyzer kiemeli 22 — éles megfigyeléssel s igen szomorú gyakorlati tapasztalatok alapján írt classikus munkák, amelyekben mind meg van már amit a váltólázról tudunk a bacterium nevén kívül." Az említett értekezések voltak az első malária-tanulmányok, s alapját, valamint kiindulópontját képezik a későbbi bánáti váltólázat kutató, Bittner (Kéri) pályadíjjal koszorúzott munkájának: „A bánsági poslázakról" (Megjelent 1847). Ugyanis a IV. vándorgyűlésen elhangzott előadások nem feleltek meg egészen a kitűzött célnak, ezért a vándorgyűlés 50 aranyat gyűjtött össze egy újonnan kitűzött tétel szerzőjének. Wachtel haladó demokrata felfogására jellemző, hogy egy sikeres s anyagilag előnyös kezelési módszert a váltóláz leküzdése ellen, az ún. mireny (arsen) használatát a szegény néposztállyal is megismertette, amely „rossz lakásánál, nyomorult életmódjánál fogva a láz támasztó okoknak leginkább ki volt téve" s „akik közt a hideglelésnek épen a legmakacsabb esetei észlelhetők", írja a szerző.
