Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)
dr. Csekey István: Megemlékezés dr. Babocsay Józsefről, születésének 200. évfordulója alkalmából
tagú nagytanácsnak, az ún. választott polgárságnak sem tagja. Meghurcolásában a vármegye jó későn, de fényes elégtételt szolgáltatott, mert i8i8-ban a megyei közgyűlésen bejelentik, hogy Babocsay József orvos, városbíró ellen a megye törvényszékén „mint lázító és csendességet felkavaró" ellen a pert lefolytatták és az felmentésével végződött. A városbírói tevékenységével kapcsolatos másik támadást még 1820-ban is viselnie kellett. Ekkor ugyanis az 1809. évi önkéntes sereg részére a kincstártól felvett 300 000 forint elszámolása ügyében a megyei közgyűlés többek között Babocsay József akkori (1809. évi) kanizsai városbírót is felhívja, hogy számoljon el 1074 rőf vászonnal. Halis is megemlékszik arról, hogy a háború folytán sok gond nyomta Babocsaynak mint városbírónak vállát. De azt is megemlíti, hogy polgártársai szerették, csupán a Batthyányuradalom emberei néztek rá görbe szemmel és azt suttogták róla, nem igazi hazafi, mert „nem barátja a császárnak". Polgártársai azonban annál jobban megbecsülték (19-21 p.). Ez utóbbi megjegyzés igazságát bizonyítja, hogy 1820-ban Babocsay ismét közgyámi funkciót viselt, mint azt a már fentebb említett „rcverzális n is bizonyítja. Közéleti tevékenysége során többször vezetett kanizsai küldöttséget Bécsbe és Budára. Halis azt állítja, hogy ez alkalommal le kellett vágatnia bajuszát, mert csak így engedték a császár elé. ígéreteket kapott is, de végeredményben a császár a kérelmet nem teljesítette (24-25 p.). Ugyanezen történet másik változatát jegyezte fel Medvey Artúr gyűjteményében, Eszerint Nagykanizsának nagy pere volt földesurával, herceg Batthyány-Strattmannal valami legelő ügyében. Ezért ment Babocsay a császárhoz, de dolgavégezctlenül jött haza, mert copfját nem volt hajlandó levágatni, copfosan pedig nem engedte az udvari etikett a császár clé. A per folyt tovább, most már kénytelen volt levágatni copfját, így be is jutott Ferenc császárhoz. A császár meghallgatta kérelmüket és azzal bocsátotta el a küldöttséget: „jobban lesztek szegények". A követek csak tanakodtak azon, mit akart ezzel a magyarul rosszul beszélő császár kifejezni, de az eredmény az lett, hogy a vitás legelők és földek mind a földesúré lettek. A történet utóbbi változata látszik valószínűbbnek, mert valóban 3 Orvostörténeti közi.
