Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)
dr. Csekey István: Megemlékezés dr. Babocsay Józsefről, születésének 200. évfordulója alkalmából
keresnünk, mert Babocsay mint városbíró súlyos ellentétbe került az uradalommal. Az évtizedek óta húzódó lecsapolási vitában és az urbáriumok kérdésében kelt legfelsőbb döntést ugyanis, amely az uradalom javára szólt, nem hajtotta végre, perújítást kért és kivitte a meghozott döntés felfüggesztését, ami királyi biztos kiküldésére és végeredményben i8n-ben új úrbéri megállapodás megkötésére vezetett. A vármegye, úgy látszik, érezte a Pichl er Babocsay József orvosdoktor, Nagykanizsa város első bírája támadása mögött meghúzódó erőket, mert a feljelentéssel nem sokat törődött, csak arra intette Babocsay József városbírót, hogy ne háborgassa tovább Pichlcrt. Piehlcr azonban most már a kancellárián jelentette fel Babocsayt. A kancellária elrendelte, hogy a megye vizsgálja ki az ügyet. A jelentés alapján a megyegyűlés felterjesztést intézett a helytartótanácshoz. Ennek rendelkezését nem ismerjük, de első következménye Babocsaynak a városbírói székből való eltávolítása volt. i8io-ben már nemcsak, hogy nem városbíró, de a városi tanácsnak, i8n-ben pedig a ioo