Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Csekey István: Megemlékezés dr. Babocsay Józsefről, születésének 200. évfordulója alkalmából

A megyei közgyűlésen bemutatott főszolgabírói jelentés arról számol be, hogy a ház erős, cseréppel federt épület, 8 szobával, két konyhával és két kamrával. Nagy fundus tartozik hozzá, az udvaron 16 lóra való istállóval és akkora telekkel, hogy azon még két ekkora házat lehetne felépíteni. Az udvari épületeket utóbb lebontották, de a házat száz évig katonai kórháznak használták. 1894-ben a katonai kincstár árverésen eladta. A ház talán Nagykanizsának legrégibb épülete, amely valószínűleg a török korszakot is átvészelte. A nagy ház arra mutat, hogy Babocsay már ekkor is vagyonos ember volt. Az viszont, hogy 1792 tavaszán ezer forint kölcsönt vett fel egy másik ingatlan vásárlására, 1794 őszén pedig a ,,Csemez úrtól" vásárolt házat adta el, világossá teszi, hogy házakkal és telkekkel spekulált, mégpedig komoly spekuláns módjára a pénzt kétszer is megforgatta. A pénzt ügyesen forgatta, mint polgári üzletember vagyont szerzett. Abból, hogy nem sokkal Kanizsára költözése után ilyen drága házat tudott vásárolni, nem kell nemesi vagyonra következtetnünk. Mezővárosi - bár jobbágyrendű - polgárnak volt lehetősége ekkora vagyon szerzésére. Babocsay József szülei módos gazdák lehettek Szigetvárott, erre mutat taníttatása is. Szüleitől kapott vagyonát négyévi - úgy látszik sikeres - orvosi gyakorlatának jövedelmével és telekspekulációival gyarapíthatta. Nemcsak üzletelő polgár, harcos orvos is volt. 1795-ben Kanngieffer kapitány feljelentette őt Zala vármegyénél azért, mert akadályozta, hogy a katonai sebész polgári betegeket kezeljen. Eltépte a sebész (chirurgus) írta recepteket. A megye megelégedett azzal, hogy a főszolgabíró útján arra intette az orvost, ilyent ne tegyen többé. 1796-ban azonban ugyancsak a katonai sebész működésének akadályozása miatt újabb feljelentés érkezik a megyéhez. A megye most is csak annyit tesz, hogy inti az orvost, ne akadályozza a katonai sebészt polgári betegek kezelésében. Egyúttal azonban arra is felhívja, hogyha helytelen kezelésből származó bajt észlel, ezt a közgyűlésnek jelentse. Ebben az időben a katonai sebészeket csak néhány hónapos tanfolyamon képezték ki, tehát csupán a sebkezeléshez értettek, sőt az is előfordult, hogy a sebészetet chirurgus mellett inaskodva tanulták. Ezt fi-