Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Berndorfer Alfréd: A veleszületett rendellenességek pathogenesise történelmi szemléletben. II. rész. Történelmi fejlődés a XIX. századig

nyiségileg kell növekednie, másrészt a csirkeembrióval való öszszehasonlításból adódott, hogy ott már valamelyest preformálva látták a tojásban az cmbryót. Nicolas Hartsoeker az 1694-ben kiadott „Essay de Dioptrique" című Párizsban megjelent könyvében lerajzolja a preformait homunculust. Elképzelése olyan élénk, hogy még az embryo fontanelláit is látni vélte az ondósejtben. Swammerdam és Bonnet a petében gondolták az embryót preformálva, míg Leuwenhoek a spermában. így a preformációs elméletnek két tábora volt: az ovisták és az animalkulisták. Az utóbbiak a spermában elhelyezkedett preformációs embryóban hittek. Ezzel az elmélettel szemben Harvey és későbben Wolff, a petét élő, de amorph tömegnek tekintették, amelyből lassan alakul ki és fejlődik a magzat. Ez a Harvey-i teória, az epigenezis, idővel helyesnek bizonyult és teret engedett az evolúciós elméletnek, amely bevezeti a variációs fogalmat a fejlődésbe. Ennek az elméletnek első hirdetője Lamarck volt, szerinte az élőlények állandó fejlődésben, alakulásban, változásban vannak, ahogyan életkörülményeik szerint alkalmazkodni kell. Ezt az elméletet Darwin részletesebben kifejtette és tényekkel bizonyította. A preformációs elmélet híveinek segítségére volt Eustach korszakalkotó munkája a fogak fejlődéséről. Eustach ugyanis leírja a fogcsírából kialakult fogak fejlődését; a fog már a születés előtt preformálva megvan, azonban csak a születés után nő ki. így nem kellett elképzelni, hogy az extrauterin életben a táplálékból új szervek képződhetnek, ahogyan eredetileg a fogfejlődést elgondolták. Eustachot azonban a preformációs elmélet hívei helytelenül értelmezték. Ugyanis Eustach saját tapasztalatait írta le munkájában és nem támaszkodott begyepesedett teóriákra, sem tekintélytiszteletre. Legnagyobb érdeme, hogy új kísérleteket, illetőleg vizsgálatokat végzett. Eustach hangoztatta: „Felfedezésem valamennyi anatómus előtt ismeretlen és számos nehézséget rejt magában: főképp azért, mert teljesen különbözik a régiek felfogásától, amit bizonyítani is igyekeztem." Az embryológia kialakulásában döntő szerepet játszott Giulio Cesarc Aranzio 1564-ben megjelent könyve „De humano foetu opusculum", amelyben részletesen és alaposan leírja a terhes mé-