Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész

rasztalja cl; mindkettőjüket ebben a vonatkozásban agnosztikusnak tartja, mivel megkerülték ezt a problémát és mivel szerintük az első élő szervezetek eredetéről, a sejtek eredetéről semmit sem tudunk. Haeckel az „őstermődés" archigonia mellett foglal állást. Számára elfogadhatatlan az élőszervezet örökkévalóságáról vagy a teremtésről szóló tanítás. A szerves élet. tanítja Haeckel, mindig plazmához van kötve. Ennek az ,,élő szubsztanciának" jellemző mozgásjelenségei, amelyeket a szerves élet fogalmába foglalok össze, fizikai és kémiai folyamatok, amelyek csak bizonyos hőmérsékleti határokon belül (a víz fagy ás és forráspontja között) mennek végbe, tehát ,,csak miután a földkéreg lehűl és hőmérséklete a forráspont alá szállt le, csak akkor keletkezhet cseppfolyós víz, amely a szerves élet keletkezésének legelső feltétele". „Az ekként létrejött ős-szervezetek közül a legrégebbiek csak plazmaépítő monérák lehettek, szerkezet és szervnélküli szervezetek; az első formák, amelyekre az élő állomány egyénileg elkülönült, valószínűleg egynemű állományú plazmarögök voltak, s a jelenkori némely kromaceához hasonlítottak. Ezekből a kezdetleges monérákból azután csak másodlagosan keletkeztek az első sejtek, olyképpen, hogy központi plazmára és kerületi külső (periférikus) sejtplazmára különültek el." (Haeckel: Az élet csodái II. k. 104. old. Bpest. ion.) Természetesen maga a monéra, amelynek mai formáit mikroszkóp segítségével vizsgálhatjuk, nem egy csapásra jött létre, hanem megelőzően kialakult életcgységekből, amelyeknek Haeckel a plasztidula nevet adta. A plasztidulák az élő molekulák jelentőségével bírnak, amelyek egyébként rendelkeznek mindazon tulajdonságokkal, amelyek általánosságban és fizikai értelemben beszélve, a molekulára jellemzőek. A plasztidulákat vízhártya veszi körül, amely révén elkülönül és összekapcsolódik a szomszédos plasztidulákkal. A plasztidula aggregátuma, összeállása eredményezi az első fehérjeszerű élő anyagi darabkákat, a plasszonokat. A plasszon szilárdabb vagy lágyabb halmazállapota a plasztidulákat körülzáró vízhártya vastagságától függ. Tehát látjuk, hogy a plasztidula képezi a plasszon építőkövét. A monéra mármost nem más, mint egy plasszon-darab.