Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész

anyag általános atomisztikus szerkezete hasonló valamennyi természeti testben a szerves és szervetlen testekben egyaránt. A kémiai elemek, amelyek a szervetlen testek szerkezeti alkotó részei, megtalálhatók az organizmusokban, az élő testekbon egyaránt. Sajátos életanyag (Lebensstoffe) nem létezik. És ennek következtében sajátos életerő sem, ami a monizmus elvével megegyezik. (Generelle Morphologie, 1906. Berlin, 53. old.) A fizikai tulajdonságok közül, ami az élet jelenségek magyarázata szempontjából különleges jelentőséggel bír, az inhibíció, amire különben annak idején már Schleiden és Schwann felhívták a figyelmet. A kémiai elemek közül Haeckel kiemeli a szén szerepét, amely rendkívüli képességekkel, tulajdonságokkal rendelkezik, közelebbről olyan képességekkel, melynek a közvetítésével más elemekkel a legváltozatosabb kapcsolatba léphet. Az élet feltételezi a szakadatlan anyagcserét a szerves test és a szervetlen környezet között. (Uo. 72. old.) Mivel Haeckel minden erőfeszítése egyoldalúan arra irányul, hogy a szerves és a szervetlen világ közötti kapcsolatot, lényegi azonosságot kimutassa, nem képes ez életet, mint sajátos, minőségileg új, magasabb rendű mozgásformát megragadni, mint az anyag sajátos formájának, a fehérje-testnek sajátos létezési módját. A különbségek, amelyek a természeti testek két csoportja - szerves és szervetlen - közötti formai és funkcionális tekintetben léteznek, Haeckel szerint, csupán annak következménye, hogy az őket alkotó különböző elemek kötődési módja más és más. (Uo. 81. old.) A sejt előtörténetével, illetve az élet eredetének kérdésével, mint döntő kérdéssel szinte minden jelentősebb munkájában foglalkozik. Amikor a helytelen nézeteket tárgyalja, találóan mutat rá arra, hogy a vallásos elképzelések és a „tudományos kreacionizmus" ikertestvérek. Ennek a tételnek a helyességére vonatkozóan megemlítem, hogy a Virchowot védelmező kiéli botanikus, Rcinke már nem állítja a fajok külön teremtését, hanem megelégszik annak a kinyilatkoztatásával, hogy isten csupán az „őssejteket" alkotta meg és adta ezeknek azt a képességet, hogy tovább fejlődjenek. (íme az egyik mód arra, hogyan lehet „a fejlődéselméletet" „veszély" nélkül hirdetni.) Érdekes, hogy Haeckel ebben az esetben Darwint és Virchowot azonos értelemben ma-