Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)
dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész
a marxizmus klasszikusainak vonatkozó tanításai mellett eredményesen lehet és kell is támaszkodni a micsurini biológia és a pavlovi fiziológia elméleti megállapításaira. * Haeckel nemcsak a darwini tanításoknak általában, hanem a sejtelmeiét schleidcni-schwanni tudományos koncepciójának is jeles védelmezője és továbbfejlesztője volt. Hogy Haeckel a sejtelmélet területén nem tudott minden vonatkozásban a materializmus nézőpontján maradni, az szervesen összefügg „pantheisztikus monizmusával", amelynek értelmében a szubsztancia három atributuma örök, teremthetctlen és elpusztíthatatlan, nevezetesen: az anyag, az erő és az érzés (pszichoma). Számára elképzelhetetlen a visszatükröződés biológiai formájának, mint minőségileg radikálisan új tulajdonságnak megjelenése. Innen ered a sejt „átlelkcsítésének" követelménye, sőt a sejtet alkotó elemek öntudatlan érzékeléssel való felruházása. A sejt-lélekről szóló tanítás már Haeckel életében éles bírálat tárgyát képezte - az idealista nézetek képviselői nemegyszer rátapintottak maguk is ennek az elképzelésnek Achilles-sarkára, bár ezt természetesen azért tették, hogy Haeckel egész világnézeti felfogását kompromittálják, hogy aláássák a természettudományi materializmus elméleti alappilléreit, végül, hogy az emberi lélek „különös, transcendens" eredetének elvét védelmezzék. így Virchow maga idézi müncheni beszédében (1877) Haeckelnek a sej délekre vonatkozó állításait és karikírozva azt, sikerült a hallgatóság derültségét kiváltania: „A sejt kis részekből áll és ezeket plasztiduláknak nevezzük, a plasztidulák viszont szénből, hidrogénből, oxigénből és nitrogénből állanak és egy sajátos lélekkel vannak ellátva: ez a lélek azoknak az erőknek a produktuma, vagy összege, amelyekkel a kémiai atomok rendelkeznek." 0 Virchownak könnyű volt ezeket a megállapításokat bírálni, hiszen igaza volt abban, hogy pszichéről, lelki életről csak a felsőbbrendű állatoknál lehet beszélni és semmiképpen a sejttel, vagy a sejtet kitevő részecskékkel kapcsolatban. Ez a régi hylozoizmus
