Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)

Dr. Katona Ferenc: Evolúciós methodologia és klinikai orvostudomány

mennyiségi változásaiból áll. Az azonban kétségtelen, hogy egyes struktúr-elemeinek működése mind ép, mind kóros körülmények között alacsonyabb functionális fokra enged következtetni. Mindez természetes is, hiszen a törzsfejlődés folyamán azok a struktúrák és megfelelő funkciók, amelyek nem tűntek el, beleépültek a filogenetikailag magasabbrendű organizmusokba. Ez a probléma már régóta felkeltette a természetbúvárok figyelmét. A természetfilozófusok közül Herder az elsők egyike volt, aki arra következtetett, hogy „. . . minél organizáltabb egy élőlény, annál inkább az alacsonyabb világból van összetéve szerkezete". Szemléleti téren Schelling a következőképpen fogalmazta meg ugyanezt a kérdést: „Az a módszer, amelynek alapelve, hogy az előzetes fokok, vagy ami belőlük fejlődött állandó tárgyaivá válnak a rákövetkező magasabbaknak, rejti magába azokat az eszközöket, amelyek a természet legalsó fokaitól minden lépcsőn át az emberi tudatig vezetnek." Túlmenően a természetfilozófia megsejtésein, először Kieltnayer, Rathke, Meckel, Müller, majd később Darwin követői Huxley, Haeckel, Mecsnyikov és mások dolgozták ki e probléma részleteit lépésről lépésre. Közismert, hogy a magasabbrendű szervezetek felépítettségére a darwinizmus szemlélete derített először világosságot. Az emberi szervezet ép és kóros működését vizsgáló tudományágakban az egyes szövetféleségek azonban még távolról sincsenek evolúciós értelemben csoportosítva. Erre a kérdésre hazánkban pl. Szent á go thai (1953) hívta fel a figyelmet, kihangsúlyozva, hogy az idegrendszer struktúr-elemeit ilyen természetes rendszer szerint kellene csoportosítani. Ez mind fiziológiai, mind pathológiai szempontból annál fontosabb, mert pl. a vér alakos elemeit már ilyen fejlődéstani szempont szerint csoportosították, és ez az elv rendkívül fontos szerepet játszik a haematológiában, a belgyógyászatban stb. Számos szerző mutatott rá arra, hogy a magasabbrendű gerinces szervezetben több olyan functionális elem van, amely működésében bizonyos fejlődéstanilag körülhatárolható típusra utal.