Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)
Prof. dr. Nyirő Gyula: Semmelweis Ignác betegsége a psychiatria tükrében
fejlődés sajátos alkatú embereknél, s conflictusok alapján indul el. Az expansivus személyiségfejlődés még nem jelent betegséget, de sajátságos, s a mindennapi ember által nehezen érthető szívósságot és hajthatatlanságot, az átlagemberhez viszonyítottan fokozott tetterőt. Kóros esetekben csatlakozik ehhez az én túlértékelése, ami azonban Semmelweis esetében nem következett be. Nyilvánvaló tehát, hogy az idősült mania alatt rejtőzködő paranoia vádjával sem illethetjük Semmelweis Ignácot. Minden valószínűség szerint Fritz Schürer von Waldheim könyve alapján ecseteli a legtöbb szerző Semmelweis psychosisát, az értetlenekkel való harc következményének, úgy tüntetve fel, hogy Semmelweis utolsó éveiben, a küzdelmektől megtörten, egyre inkább búskomorságba süllyedt, ellenzőit fennhangon szidta szobájában járkálva, s végül psychomotoros izgalommal került elmegyógyintézetbe. A rendelkezésre álló adatok azonban nem engedik meg, hogy ezt a feltételezést magunkévá tehessük. Az expansivus személyiségnél máskülönben sem szoktak ilyen törések bekövetkezni. A rendelkezésre álló kórbonctani és kórszövettani leletek alapján, valamint a psychosisra vonatkozó hézagos adatokból azt kell feltétleznünk, szinte biztosan állítanunk, hogy a kezdődő agyi arteriosclerosisban szenvedő Semmelweis Ignácnál a halálát okozó sepsissel kapcsolatosan acut exogen reactiós typusú tünetek alakultak ki. Arra vonatkozóan nincs adatunk, hogy vajon a később áttéteket okozó panaritium milyen fertőzésből származott és pontosan mikor, de azt tudjuk, hogy 1865. VII. 20-án, amikor már psychotikus állapotban Bécsbe szállították, lázas volt, és ujja gennyedt. A fertőzés és a panaritium kialakulása között - mint ismeretes - hosszabb idő, két hét is lehetséges. A fertőzésekkel kapcsolatosan pedig ismeretesek az incubatiós deliriumok, illetve incubatiós tudatzavarok, amelyek még a diagnosist biztosító tünetek előtt jelentkezhetnek. Ilyen toxikus eredetűnek kell tartanunk azt a psychés energiacsökkenést, ami Semmelweis Ignác magatartását az 1865. évi júliusi kari ülésen, az ún. „bábaeskü" jelenetében befolyásolta. Ezt a jelenséget nem a dementia megnyilvánulásának, hanem amentiformis incohaerentiának kell tekintenünk. De toxikus eredetű heveny psychosis mellett bizonyí-