Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)

Prof. dr. Nyirő Gyula: Semmelweis Ignác betegsége a psychiatria tükrében

ján, de a taboparalytikus eredetét a pseudoneurastheniának el kell vetnünk a kórbonctani és szövettani kép alapján, ami azonban Haranghy professzor véleményéből ismeretesen magyarázható az enyhe agyi arteriosclerosissal. Foudroyans, galoppáló paralysis még tabes alapján is hirtelen robbanhat ki, s rendívül gyorsan, amentiformis, vagy expansivus, illetve nihilisztikus, a dementia bélyegét magán viselő téves eszmék mellett rohamos és nagyfokú testi leromlással halált okoz. Az amentiformis képet nem tekintve, az elmondottakból semmi sem deríthető fel azokból az adatokból, amik ismeretesek. Tehát az a heveny psychosis, ami Semmelweis halálát megelőzte, nem luetikus eredetű volt, nem tabes és nem paralysis alapján fejlődött. Amint tudjuk, Semmelweis Ignác kórlapján diagnosisként mania szerepelt. Az 1860-as években a mania diagnosisa sem használtatott egy és ugyanazon értelemben. Ebben az időben egyesek mániának a psychosis maniaco depressivának mániás phazisát nevezték. Mások minden nyugtalan beteget mániásnak minősítettek. Ismét mások a mania alatt téves eszméket, tehát paranoiás jellegű elmebetegséget értettek. Ha e tekintetben vizsgáljuk, hogy Semmelweis Ignác életében, ha voltak is hangulatingadozások, azok épp lélektani módon indokoltak voltak és kórosnak nem minősíthetők. Hogy 47 éves korban jelentkezett volna az első mániás phasis, az fölötte valószínűtlen, ha nem is zárható ki. Viszont a tünetekről nem állíthatjuk, hogy azok mániás jellegűek voltak. Semmelweis Ignác személyisége közvetlen, nyílt és derűs szemléletű volt, s ez a személyiség színezhette a betegséget, különösen kezdetben, ami fokozott késztetésekben, és általában euphoriában és hangulatemelkedésben nyilvánulhatott. Ehelyett azonban mégis arról van tudomásunk, hogy Semmelweis életének utolsó éveiben inkább hangulati labilitás mutatkozott, amely esékenység a cerebralis arteriosclerosisnak lehetett beköszöntő jelzőtünete. Viszont egyáltalában nem kizárt, hogy egy acut fertőzéses elmebántalmat színezett. A psychomotoros izgalom, amely esetleg vezethette az orvost, amikor a mania diagnosist tette, kétségtelenül fenállott halála