Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)

Dr. Bencze József: ősmagyar motívumok orvostörténeti maradványainkban

A recitálás kissé monoton dallam, tapasztalatom szerint mindenfelé egyforma. Ugyancsak ebbe a csoportba tartozik egy másik „fűzfasíp" versike is, amelyet kisgyermekkoromban sokszor hallottam és magam is recitáltam a Kőris patak partján, vagy a Rába füzeseiben, ha volt köztünk sebeslábú gyerek: Keie-kele fűzfa, Fáj a gyerek lába, Ujja köze pállik Gyógyítsd meg te baksis" Erre valahányan voltunk fújtuk a sípjainkat, amelyeket előzetesen a helyszínen fűzfából bicskáinkkal csináltunk. Soká értelem nélkül recitálgattam ezt a kis versikét, míg most éppen Diószegi könyvéből örömmel látom, hogy a turkesztáni törököknél, a kirgizeknél és kozákoknál manapság is „baksi"-nak mondják a félkegyelmű psychopatákat.

12 Eddig sohasem tudtam megfejteni és akaratlanul is a közelkeleti népek baksisnak nevezett aprópénzeire kellett gondolnom, de most látom, hogy ez is a messze ősi korba vezethető vissza, mert hiszen a psychopathia, az epilepsia, a hysteria szent betegségek voltak és az ebben szenvedőket csodatevő hatalommal ruházták fel végig a középkorban is. Akaratlanul is Adyt kell idéznem, ő jut eszembe gyönyörű versének egyik szakaszával: Csupa vérzés, csupa titok, Csupa nyomások, csupa ősök, Csupa erdők és nádasok, Csupa hajdani eszelősök. A sípkészítés és sípolás ténye pedig kétségtelenül a táltosi síppal függ össze, ennek kései tükröződése a távoli múlt világából.