Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)

Dr. Bencze József: ősmagyar motívumok orvostörténeti maradványainkban

Mindenki ismeri az alábbi kis gyermekverset, ha különböző változatokban is: Gólya-gólya gilice, Mitől véres a lábad? Török gyerek elvágta, Magyar gyerek gyógyítja, Síppal-dobbal, nádi hegedűvel! Ismét és ismét visszatérő motívum a gyógyítás és a síp-dob táltosi összefüggése. Voltak szerzők, akik ezt a gólyával való vonatkozásban psychoanalitikus módon akarták magyarázni, de úgy hisszük, ennek semmi értelme sem volt, erőszakolt és logikátlan. Nagyon régen - lehet 30-35 esztendeje - elhívtak egy erdőkerülőhöz a rábamenti Mocsári pusztára. Az öreg erdőkerülő T2—13 éves unokája volt nagy beteg, az üzenet úgy szólt, hogy eszméletlen. A földbirtokos kocsit küldött értem. A súlyos beteg kisfiút tényleg eszméletlen állapotban találtam, de az öreg nagyapa kedvetlenül fogadott és mindjárt közölte is velem, hogy: „megmondtuk az uraságnak, hogy mihozzánk ne küldjön doktort, mert úgyis hiába küldi, az nem ide való, mert a gyermek táltosnak született, mert fogakkal jött a világra, most csak rémületben van, nincs ennek baja, megtart ez pár napig, azután magához tér, elszáll a rejtelme, mindig hallottam a régi öregektől, hogy ezekből lesz aztán a jó gyógyító tudományú ember. Most szíjjá magába a gyógyító hatalmat". Hogy a kisfiú pár nap múlva az encephalitis tünetei közt meghalt, az most már nem lényeges, de feljegyzésre méltó volt az öreg mondókája. Amit mondott, abban szentül hitt és bízott is benne. A gyermek halála után a földbirtokosnak és nekem is keserű szemrehányásokat tett az öreg erdőkerülő, mert az unokáját „megzavartuk a rémületében és erre elfutott a nagy fehér bika". Később alkalmam volt egyszer ismét beszélni az öreggel, aki sokáig haragot tartott velem. Kikérdeztem újra és azt állította, hogy ő már hallotta is a nagy fehér bikát, „amint a kéményen