Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)

Prof. Petrov B. D.: Az orosz tudósok szerepe az orvostudományban

zött orosz tudósok is voltak. I. I. Mecsnyikov a Pasteur Intézetben dolgozott megalapításának első perceitől kezdve, még Pasteur életében. 1908-tól kezdve, haláláig, Mecsnyikov az Intézet igazgatóhelyettese volt. A. M. Bezredko és L. A. Taraszevics, aki később a mikrobiológia tanára lett, ugyanitt dolgoztak. Sok orosz orvos és mikrobiológus dolgozott állandóan, vagy időlegesen a Pasteur Intézetben, hozzájárulva ennek eredményeihez. Elég, ha utalunk arra, hogy az Intézet első „Évkönyvében" közzétett írások egyharmada orosz orvosoktól származott. Sz. N. Vinogradszki (1857—1953) kutatásait a Pasteur Intézetben kezdte. Először a szulfo-, majd a ferrobaktériumok szerepét mutatta ki az oxidációs folyamatban. Később megállapította, hogy a talaj nitrifikációja nitrifikáló baktériumok hatására ammóniasók folyamatos oxidációjából áll, s hogy e sók először nitritekké s azután nitrátokká alakulnak át. Vinogradszki felfedezéseinek nagy jelentősége volt a mezőgazdaság és agronómia fejlesztésében. Fontos szerepet játszott a Pasteur Intézet Mecsnyikov egy másik - a mikrobák antagonizmusáról és változékonyságáról szóló - tételének kidolgozásában, amely tételt már 1880-ban nyilvánosságra hozott. 1892-ben, a franciaországi kolerajárvány alatt, Mecsnyikov, aki a járványt tanulmányozta, sőt, a kísérlet kedvéért egy koleravibrio tenyészetet meg is ivott - megállapította, hogy a belekben a koleramikrobák mellett olyanok is vannak, amelyek az enyhén patogén mikrobák aktivitását fokozni tudják. Ez, véleménye szerint, azt jelentette, hogy a mikrobák minőségének nagy változata lehetséges - létviszonyaiktól függően. Ezért Mecsnyikov elismerte a mikrobák „pleomorfizmusának" vagy polimorfizmusának lehetőségét, vagyis a mikrobáknak a környezet feltételeitől függő változatosságát. Orosz biológusok több más felfedezését is ki kell emelnünk: P. A. Lesch 1875-ben felfedezi a vérhas patogén amoebáját; O. V. Petersen 1887-ben a lágy sanker kórokozóját és A. V. Grigorjev rS9i-ben a vérhasbacilust. I. I. Mecsnyikov továbbfejlesztette a fagocitózis elméletét. Kiemelkedő érdeme, hogy az immunológiát megfosztotta miszti-