Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Horánszky Nándor: Schwartzer Ferenc és Schwartzer Ottó jelentősége a magyar psychiatria történetében

Conolly az elmebetegekkel való szelíd bánásmód apostola, a kényszerítő eszközök megszüntető je. A hatalmas intézetben mezőgazdasági és ipari munka folyik. A betegek által készített cikkeket árusítják, a befolyó összeget pedig javukra fordítják. Az angliai mély benyomások után visszatérnek a kontinensre és Brüsszelből Párizsnak veszik útjukat. A Salpêtrière főorvosáról, Faleretről, a psychikai-morális gyógymód mesteréről nagy elismeréssel szól a beszámoló. Szelíd bánásmód mellett a betegek állandó szellemi foglalkoztatása, oktatása jellemzi ezt a sikeres gyógymódot. Mitivie főorvos „vegyes és inkább természeti" gyógymódja kevésbé tetszik. A Salpêtrière dühöngő osztálya egyébként „megócsárlásra méltó". Faleret gyógymódját követik Bicêtreben is, ahol különösen az „együgyűek tanodája" dicséretre méltó. Charenton, Foville igazgató vezetésével, tisztasága és rendje által tűnik ki. Legnagyobb lelkesedéssel szól az emlékirat a Párizs melletti Vanvcs magánintézetéről, amelyet Faleret és Voisin, a „leghíresebb francia tévelygő-kór orvosok" alapítottak. A betegeket családtagként, a legnagyobb kényelemben és pompás természeti környezetben ápolják, kitűnő eredménnyel. Schwartzer Ferenc később, budai intézetében, sokat valósított meg az itt látottakból. Hazamenet a Strassburg-Aachen-Stuttgart útirányból kitérnek a badeni Illenau és a württembergi Winnenthal felé. Az előbbiben tapasztalja, hogy „a vidító eszközök" növekedtével csökken a kényszerítő eszközök használata. „A kímélő és barátságos bánásmód egybekötve a tekintéllyel és szigorral, célszerű foganatot szül." Itt sem hagyja szó nélkül az „igen parányi és piszkos" cellákat. Winnenthalban a betegek sokoldalú foglalkozása és Zeller főorvos nagyvonalú egyénisége vonja magára figyelmüket. Több más intézet csak névleg szerepel az emlékiratban. A tapasztaltak összefoglalásánál megállapítja, hogy a német orvosok szorgalmával, ügybuzgalmával és tanulni vágyásával semmi nem mérkőzhet. A nyugati intézetek csak épületeik nagyszerűségében versenyezhetnek a németekével, amelyekben az orvosok igyekezete pótolja a berendezések hiányait. A nyugati és német elmeorvoslás közötti különbséget abban látja, hogy míg a franciák és angolok nagyobb gondot fordítanak a psychikai kezelésre, addig a némc-