Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)
Dr. Horánszky Nándor: Schwartzer Ferenc és Schwartzer Ottó jelentősége a magyar psychiatria történetében
tek a test állapotának figyelembevételével gyakrabban folyamodnak gyógyszeres kezeléshez. A két orvos München-Salzburg-Linz útvonalán tér haza. Pomutz; betegsége miatt Bécsben marad, ezután már nem találkozunk vele, noha neve - igaz, hogy Schwartzer kezeírásával - a jelentéseken még szerepel. Schwartzer Ferenc benyújtja terjedelmes beszámolóját, valamint az útiszámlákat, amit a bírálók nagy megelégedéssel fogadnak. A kiküldötteknek, az 1645 pengőforint 56 krajcár útiköltség megtérítésén túl, fejenként 300 pengő-forintnyi jutalmat utalnak ki. 1113 A Bécsben maradt Pomutzról több levéltári adat nem került elő. Nem állapítható meg, hogy azonos-e azzal a Pomicz Gyulával, akit Gortvay szerint 14 az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848 decemberében - amikor Schwartzer Ferenc már a harctereket járta - megbízott egy elmegyógyintézet terveinek elkészítésével. Ennek a Bizottmánynak hiánytalanul megmaradt névmutatójában sem Pomutz vagy Pomicz neve, de a tébolyda ügye sem található. 15 Schwartzer Ferenc, aki a hazafias idők szavára hallgatva nevét időközben Feketére változtatta, a minisztériumnak 1848. október végén javaslatot tesz az országos tébolyda ügyében. 16 Ez a 34 félívnyi, saját kezű tanulmány elsősorban egy elmegyógyintézet szükségességének fejtegetésébe bocsátkozik, mert „még most is a közvélemény itt-ott, sőt némely orvosoknak véleménye is, némely előítéletek által eltántorítva, az őrült-kór intézetek ellen szaval." Fejtegeti a kórház előnyeit a házi ápolással szemben, ahol sem a kellő gyógyítás lehetősége, sem a betegnek és környezetének biztonsága nem kielégítő. Az elmegyógyászat tudományának fejlesztése nemcsak a gyógyítás sikerét szolgálja, hanem lehetővé teszi, hogy az elmebaj felismerésével a beteget megmentsük attól, hogy a törvény közönséges gonosztevőként bánjék vele, mint századokon át történt. „Az őrült gyógytudománynak további kifejlődése pedig nemcsak a törvényes kivégzéseket ritkítja, hanem némely bűnösnek látszót a polgári haláltól is megmenti . . . Gondoskodjunk az ilyen szerencsétlenekről minden tekintetben, amennyire csak erőnk és vagyonunk megengedi. Legszentebb kötelességünk követeli ezt, és azon öntudat, hogy ha ebben a tekintetben eleget
