Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Prof. dr. Felix Boehnheim: Orvosok - ahogy Marx Károly látja őket

részébb, legkövetkezetesebb gondolkodó politikusainak. Követelte az ellenforradalmi hírlapok betiltását, kigúnyolta a képviselők „sérthetetlenségét", akik ennek a révén függetlenítették magukat választóiktól, ámbár felelősséggel tartoznak nekik. A meggyilkoltatását megelőző napon írta: „Egyetlen kívánságom, hogy azt mondhassam, ha meghalok, hogy elégedetten halok meg, mert a haza meg van mentve." A szegények között Marat népszerű volt. Közöttük mindenütt voltak barátai. Amikor üldözték, Paris szegénynegyedében rejtőzött el. Később, amikor a girondisták bíróság elé állították, a tömeg nyomására mentették föl. Ámbár egyes vezető kortársai, mint pl. True szemorvos, montpellieri tanár, nagyrabecsülték, és ámbár Lamarck ötletes kísérleteit dicsérte, az akadémiák mégis vonakodtak tudományos munkáit elfogadni vagy éppen őt magát a tagjaik közé fölvenni. Nem is csoda! Hiszen az akadémikusok a régi despotákhoz tartoztak. Ők éppen úgy, mint a Sorbonne tanárai, a francia forradalom alatt a reakcióval működtek együtt. Dölyfösségüket és gőgösségüket Heinzmann szemléltetően írja le. Az akadémisták elítélésében Marat nem állt egyedül. A németországi Lichtenberg kevéssé hízelgőén nyilatkozott róluk: új gépeket csak azoknál az embereknél próbálnak ki, akiknek „értékét már ismerik". Minden ismeretlen „szegény ördögöt" azonban „vagy szigorúan kivizsgálnak vagy, ha arra idő nincs, megtekintenek és elvetnek". Goethe ítélete még megsemmisítőbb az akadémisták és még dicséretesebb Marat számára: „a komisszáriusok jótállása példaképe annak, hogy a bamba akarat milyen fondorkodva viselkedik, hogy olyasmit, amit nem lehet teljesen eltagadni, legalább is félreállítson." Később pedig: „Ami minket illet, az a véleményünk, hogy Marat a szín-elméletet rendkívül éles elmével és megfigyelő készséggel olyan kifinomított pontig fejlesztette tovább, amely még további vizsgálódásokra méltó." A következőket találjuk rá vonatkozóan Marxnál és Engelsnél: „Amikor később Bougeart-nak Marat-ról szóló könyvét olvastam, úgy találtam, hogy több vonatkozásban csak öntudatlanul utánoztuk az igazi (nem a royalisták részéről meghamisított) »Ami