Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Mihóczy László: A hippokratészi corpus phthisiologiája

Ugyanebben a fejezetben még számos áttétről, a betegség különböző helyekre való szórásáról tesz eml tést a szerző. Megemlíti a befelé és a különböző végtag-ízületekbe történő metastasis lehetőségeket. A betegség előrehaladásával természetesen megvolt a különböző gennyes metastasisok, a pyemia és a sepsis következtében létrejövő gennyes gócok kifejlődésének a lehetősége. Tberdpia Csupán a pleuritis és empyema „sebészi" kezeléséről fogunk egy-két szót beszélni. A hippokratészi gyógykezelésnek ez a része érdekes elsősorban a számunkra. Az actív beavatkozások felsorolása és tanulmányozása nem érdektelen, hiszen amint tudjuk, a legutóbbi időkig vita tárgya volt a különböző felfogású bel- és tüdőgyógyászok között, vajon a mcllhártyaizzadmány - serosus izzadmányról beszélek - levezetendő-e vagy annak jelenléte egyenesen előnyös. Mit olvashatunk erről: A szerző bizonyos káros duzzadásokról beszél, amelyek azonban - mint mondja - csupán akkor jönnek létre; „ha elmulasztjuk a helyes időpontot a bemetszéshez." (Bet. II. 61.) Ugyanitt a következőkben: „Egy ilyen megbetegedettnél amennyiben ez a duzzadás (domborodás) kifelé lép fel, akkor a bordák között be kell metszenünk és kezelnünk kell. Ha azonban nem lép fel, akkor vetessünk bőséges melegvíz fürdőt a beteggel, ültessük le őt úgy, mint egy empyemást és vágjunk be azon a helyen, ahol zörejt (loccsanást) hallunk. De mindenesetre tanácsos minél lentebb bemetszetnünk, hogy a lefolyás könnyen végbemehessen . . ." (Bet. II. 61.) Egyebek között még ezt a megjegyzést is olvashatjuk a továbbiakban: „A vizet (folyadékot) olyan kis mennyiségben bocsássuk le, amennyire ez csak lehetséges." (Bet. II. 61.) Le kellett tehát csapolni a folyadékot Hippokratész ismeretei szerint. De tudta azt is, hogy az ilyen nagymennyiségű folyadék lecsapolása a legkevésbé sem veszélytelen abban az esetben, ha ez