Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Liselotte Buchheim: A „húskötés" az ó-egyiptomi gyógyászatban

mert ez a fogalmazás nem csak a Smith-papyrus sajátossága, hanem hasonlóan nincsen szó az állatfajtáról az Ebers- és a Hearstpapyrus négy ilyen vonatkozású receptjében sem. A gondosan megadott egyéb adat kizárja tévedés, vagy másolati hiba lehetőségét; ez csak szórványosan következhetett volna be, de semmiképpen sem ilyen tetemes mértékben. Felmerül tehát annak kérdése, hogy milyen ok következtében maradt el a sebészeti előírások ,,hús"-kezelésre vonatkozó eseteiben az állatfajta megnevezése? Az egyik lehetőség az, hogy a felhasznált állatfajta közömbös lenne, hanem a hús általános tulajdonságai biztosítanák a megkívánt therapeutikus hatást. A másik lehetséges elgondolás, hogy minden orvosnak esetről esetre a kiválasztandó húsfajtára vonatkozóan szabad kezet biztosítottak volna, ami a többi, pontosan körülírt recept ismeretében valószínűtlennek látszik. Valószínűbb az, hogy az ó-egyiptomi gyógyászatban annyira elterjedten használtak húskötéseket, hogy a tüzetesebb megjelölés már szükségtelennek látszott, mint ahogyan jelenleg is a „kötés" meghatározás mindig mullpólyával történő sebkötést jelent. Breasted is azon a véleményen van, hogy a friss hús a régi sebészek sebkezelésében, mint „favorit remedy" szerepelt (J, 9. old.). Egészen feltűnő, hogy a Smitb-papyrus 69 kitűnően megírt glosszája egyetlen esetben sem látja szükségesnek, hogy megmagyarázza a húskötések lényegét. Nyilvánvaló, hogy a szöveg leírásának idején (Breasted szerint mintegy ie. 1700 [?] ; i, 29. old.; Grapow szerint ie. 1500 körül; 9,, 88. old.) ezt az olvasó még minden magyarázat nélkül is megértette. A papyrusok félreérthetetlenül határozott és egységes sebkezelésről írnak. Ez jellemzi az Ebers-papyrus következő előírását: „Sebzés elleni szer az első napon: tehénzsír, vagy tehénhús, hogy azt érlelje" (10, 116. old.). A sebkezelésre vonatkozó további receptek főként különleges esetekre, vagy lokalizációra adnak utasításokat, a húskezelés az egyszerű sérülések gyógyításában nyert alkalmazást. Az olyan utasításból, mint „kezeljed őt sebkezeléssel" (i, 39. eset, 366. old. és 46. eset, 411. old.) kétségtelenül közismert és nyilvánvalóan jól körülhatárolt gyógyeljárásra következtethetünk; ebből azonban - sajnos - aligha állapítható az meg, hogy ez az