Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Liselotte Buchheim: A „húskötés" az ó-egyiptomi gyógyászatban

gyakrabban. A legtöbb szerző éppen ennek a papyrusnak, az ó-egyiptomi gyógyászati leírásokban szinte szokatlan rendszerezőképessége miatt, egészen különleges szerepet tulajdonít. Dawson valamennyi gyógyászati papyrus között a legjelentősebbnek tartja (2, 81. old.) és másutt azzal indokolja véleményét, hogy ezúttal nem receptek egyszerű gyűjteményéről van szó, hanem jellegében megfelel sebkezeléssel foglalkozó gyógyászati kézikönyvnek (3, 173. old.), jonckheere a Smith-papyrust „traité systématique de traumatologie" jelzővel illeti (11, 34. old.). A papyrusban leírt 58 vizsgálat 48 sebészeti esetre vonatkozik és ezek közül 16 esetben

1 kerül sor húskötés feltételére (1, 97. és 98. old.). Mindenesetre azonban a 48. eset leírása befejezetlen és éppen a kezelési előírás közepén szakad meg 428. old.). A húskötések gyógyászati előírásainak száma még azáltal is nyer jelentőségében, hogy a Smitb-papyrus 16 esetben egyáltalában nem közöl a gyógyítási eljárásra vonatkozó előírást (1, 51. és 52. old.). Annak ellenére, hogy a többi gyógyászati papyrus csak elvétve foglalkozik sebészeti megbetegedések kezelésével, mégis az Ebers-féle

2 és a Hearstféle

6 papyrusban újabb négy esetben olvashatunk húskötésekről. Ebben az ismétlődésben is megerősítést nyer a régen megfigyelt jelenség, hogy a különböző orvosi papyrusokban parallel szövegek is találhatók: a krokodilharapás elleni utasítás, pl. mindkét említett szövegben előfordul. A Hearst-papyrus befejező részében többfajta harapás okozta sérülésről, s azok keletkezéséről ad útbaigazítást (18, 241. szám), azonban a szöveg éppen ebben a részben helyenként annyira sérült, hogy Wreszenski a hiányok helyén újabb receptek lehetőségét tételezi fel. Könnyen elképzelhető, hogy ezeken a helyeken - elvétve - húskötésre vonatkozó recept is előfordulhatott. Ha az evvel foglalkozó ó-egyiptomi előírások aránylag nagy száma a hússal történő kezelési módok gyakoriságára hívja fel a figyelmet, akkor ez többek között abban is megerősödést nyer, hogy a hús, mint gyógyeljárás, az említett szövegekben gyűjtőfogalomként szerepel. Ugyanis, már az ó-birodalom idején használtak gyógyászati célból egész állatokat, vagy azoknak egyes részeit. A régi orvosok lelkiismeretességből azonban gyakran nem