Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 14. (Budapest, 1959)

Dr. Regöly-Mérei Gyula: Az Isis-tisztelet szerepe az óegyiptomiak mágikus gyógyászatában

fellépése előtt terjedtek el Rómában. Galenos természettudományos megállapításai ellenére mágiával telítődött a postgalenosi idők orvostana is. A görög és a görög-római nagy orvosi iskolák történelmi érdeme, hogy megteremtették az orvostan természettudományos szemléletének első időtálló alapjait. Ennek ellenére sem nyerhetett még ebben az időben, természetesen, az összes felmerült kérdés kielégítő választ. Érthető tehát, hogy az alkalmazott kezelési módok sem jártak sokszor kellő eredménnyel. Korányi Sándor szavaira gondolunk: „a babona az utolsó szalmaszál, amelybe a segítséget kereső és nem találó ember kapaszkodik." Mindez és számos társadalomtörténeti ok következményeként terjedt el a dekadens római császárság korában a kései mágikus gyógyászat. Isis Egyiptomban mint officinalis mágikus gyógyító-istennő szerepelt és ez a hatás a görög időktől kezdve egyre fokozódott. Ebben a korban azonban Alexandriában már fennállott Herophilos, valamint Erasistratos józan szemléletű iskolája, amelyet a természettudományos gondolkodás jellemzett. Az alexandriai görög orvosi iskola megerősödésével megkezdődött az egyiptomi orvostan végleges hanyatlása. Isis, mint a varázslatok „nagy ismerője" meglehetősen korai időben (legalább már az Ebers-papyrus leírása előtt) szerepelt az Egyiptomban legtöbbször segítségül hívott gyógyító-istenek között. A kései Isis-kultuszban, mint ahogy erről az i. u. II. századból származó oxyrhynchosi ún. nagy Isis-hymnus is tudósít (Pap. Oxyr. XI. 1380), már olyan dicsérő jelzőkkel ruházzák fel Isist, mint a „Megsegítő", vagy a „Világuralkodó". Amikor az Isistisztelet elterjedt a római birodalom területén, akkor ott is Isishez fordultak a gyógyulást kereső betegek. Az ősi AsklepiosAesculapius elveszítette a betegek gyógyítása felett egykori kizárólagos hatalmát és Isisszel osztotta meg a hegemóniát. A római világbirodalomban átvett egyiptomi istenalakokat, legalább bizonyos fokban, a római istenképzeteknek megfelelően módosították és rájuk ruházták a görög-római istenek rokonvonásait. Hasonló folyamat azonban Egyiptomban sem volt ismeretlen, már az archaikus kor óta egyesítették különböző istenek alakjait és tulajdonságait, ami a helyi városisten és az ún. „nagy istenek", a bi-