Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 14. (Budapest, 1959)

Dr. Vilmon Gyula miniszterhelyettes ünnepi beszéde

harc után megszűnik az orvostörténelem előadása és legközelebb 1877-ben Purj esz Zsigmond, az ókori orvostudomány magántanára tart ismét orvostörténeti előadásokat. Purjesz halála után ismét szünetelnek az orvostörténeti előadások. Később Győri Tibor, Herczeg Árpád, majd Magyary Kossá Gyula adnak elő orvostörténelmet, de az orvostörténelmi tanulmányok jelentőségét hivatalosan nem ismerték el. A magyar orvostudományi egyetemeken a mai napig nincs orvostörténeti tanszék. „A magyar orvostannak történelme nem létezik - állapította meg joggal Markusovszky Lajos 1860-ban. - Mi idegenek vagyunk mindmagunk körében. Tanítjuk, tudjuk a német stb. józan és ferde nézeteit, elveit, rendszereit, haladását stb., de mi hazabélieink tevékenységéről mit sem tudunk, mit sem hallunk. Hogy hazánkon kívül e tárgyról nincsen szó, annak elég oka van, de hogy mi saját múltunkat és jellemünket elhallgatjuk, a kedves mieinket itthon keleti közönnyel mellőzzük, ezt nem lehet még mind magunk irányában sem rossznéven venni. Irodalmunk e tátongó hézagán segítve kell lenni: tűzzük ki pályakérdésül az orvosi tudomány hazánkbani kifejlődésének történelmét." A magyar orvosok és természetvizsgálók által meghirdetett és két alkalommal sikertelenül maradt pályázat eredményeként csak 1890-ben jelent meg az első nagyobb összefoglaló magyar orvostörténeti könyv Demkó Kálmán lőcsei főgimnáziumi tanártól: „A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon." - Demkó a honfoglalás korától a XVIII. század első feléig tárgyalja az orvoslás és betegápolás magyar hagyományait. A hiányos forrásanyag ellenére igyekezett egyetemes képet alkotni a tárgyalt történelmi korszak orvosi viszonyairól és érdeklődést kelteni a magyar orvosi múlt iránt. Bár a kiegyezés utáni időkben egyesek részéről tiszteletre méltó törekvés nyilvánult meg orvosi múltunk tanulmányozása és egyes részletkérdéseinek feltárása iránt, jelentek meg e tárgykörből kisebb-nagyobb tanulmányok, sőt monográfiák is, mégis azt kell mondanunk, hogy a Felszabadulásig a magyar orvostörténelem a megindulás, a kezdetlegesség korszakából nem tudott kilépni,