Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 14. (Budapest, 1959)
Dr. Vilmon Gyula miniszterhelyettes ünnepi beszéde
az azzal természetszerűleg együttjáró gyermekbetegségeket nem tudta levetni. Az orvostörténelem visszamaradását némileg magyarázzák a történelmi körülmények. A múlt század második felében az egészségügyi tekintetben is rendkívül elmaradott ország közegészségügyi állapotának javítása, az orvostudomány elméleti és klinikai szakmáinak kialakítása, a korszerű orvosképzés megindítása, az orvosi ellátás iránti igény rohamos növekedése a rendelkezésre álló szellemi és anyagi erőket csaknem teljesen igénybe vette. A tömegesen jelentkező feladatok, új problémák mellett alig maradt idő és energia az orvoslás múltjának tanulmányozására. A két világháború közötti időszakban több nagy jelentőségű orvostörténelmi mű jelent meg, az orvostörténelem iránt azonban nagyobb érdeklődés nem mutatkozott. Egynéhány éve csupán annak, hogy az orvostörténelem iránt egyre növekvő érdeklődés mutatkozik. Az igény - megismerni hagyományainkat és az orvostörténelem nagyjait - úgyszólván az orvostársadalom minden rétegében jelentkezik. Az orvostörténet legutóbbi években tapasztalt örvendetes fellendülésének megindítója az Országos Orvostörténeti Könyvtár létesítése volt. Az egészségügyi kormányzat 1951-ben állította fel a Könyvtárat az országban kallódó és a megsemmisülés veszélyének kitett könyvanyag megmentése, feldolgozása és gondozása végett. A könyvtár állománya kezdetben 6000 kötet volt, amely mostanáig 127 000 kötetre gyarapodott. A könyvtárban nagyértékű kódexek és ősnyomtatványok is vannak. A könyvtár szervezői a könyv-anyag összegyűjtésével párhuzamosan a felállítandó orvostörténeti múzeum részére jelentős oklevél, diploma, festmény, metszet, fénykép, orvosi műszer, patika-felszerelés, személyi és gyógyászati emlék anyagot, továbbá érem- és plakett-gyűjteményt kutattak fel és gyűjtöttek össze. A könyvtár munkatársai nagy szakértelemmel, lelkes, odaadó munkával feldolgozták az ország egész területéről összegyűjtött könyvtári anyagot és egyéb orvostörténeti emlékeket, és ezzel az orvostörténet kutatói számára a legfontosabb történeti forrásokat hozzáférhetővé tették. Jóleső érzéssel kell megállapítanunk,
