Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 13. (Budapest, 1959)

Dr. RAFFY ÁDÁM: Vesalius és kora

kezeit a boncolástól való vallásos irtózás, mert a boncolt test miképpen fog a feltámadás pillanatában életre kelni, megfosztatván életfontosságú szerveinek intaktságától ? A boncolások általában négy napig tartottak. Első nap a hasat, másodikon a mellkast, harmadnap a koponyát, negyediken pedig a végtagokat demonstrálták, rendszerint nagy nyilvánosság előtt. A fiatal Vesalius nem tágított Sylvius mellől, szabad idejében pedig a Saint Innocent temetőben órákig turkált a régi sírokból összegyűlt csonthalmazok között, vagy a kivégzőhelyen, a Montfauconon, amit ma Buttes-Chaumontnak neveznek. Behunyt szemmel megismert minden csontot, pusztán tapintás útján, és már korán jelentős felfedezést tesz : — megtalálja az artériáé spermaticaet és pontosan leírja a vena azygost. Huszonegy éves ekkor. Pár évi párizsi tartózkodás után visszatér Löwenbe. Itt történik a híres hullalopás az akasztófáról, s a még híresebb megtalálása a corpus luteumnak egy 18 éves leány tetemének boncolásakor. Löwenből a pádovai egyetemre igyekszik, a kor egyik leghíresebb alma materébe. Itt avatják doktorrá, s itt lesz még nem egészen 24 éves korában professzor. De irodalmi munkásságát már Löwenben megkezdi : Átdolgozza Rhazes Almansorának kilenc könyvét Johann Kalkarrai, Tizian tanítványával Tabulae Anatomicae címmel bonctani ábrákat ad ki. Huszonötéves korában az érvágásról írt, s feltűnést keltő tanulmánya jelenik meg Bázelben, majd amikor Velencében Lukas Antonius Junta kiadó Galenust latin nyelven akarja megjelentetni, a véredények és idegek anatómiáját Vesalius fordítja. E művét egyébként a híres bolognai Johannes Baptista Montanus szerkesztette és Gadaldinus korrigálta. Galenusnál Vesalius több, mint 200 tévedést mutatott ki, de a tényekkel nem igen tudta legyőzni a begyökeresedett tévhitet. Ezen azonban nem szabad csodálkoznunk, helyesebben dőreség lenne ezen csodálkozni. Hiszen nem egyszer fordult már elő, hogy a valóság élő és harsogó hangját elnémítja a dogmatikus betű fenyegető merevsége. Kultúrhistórikusok egész gyűjteményben tudnák ezt igazolni. Quod non est in actis, non est in vita — mondja találóan és keserű szatírával a közismert szállóige. így tehát amikor Galenus állítását, hogy a vakbél egy hatalmas zsák, 4 Orvostörténeti közi. 49